Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: bud.hu

Megvan a Budapesten lázasan leszállt kínai pilóta vizsgálatának első eredménye

Már láztalan és panaszmentes az a kínai pilóta, akit tegnap este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről szállítottak be a László Kórházba, ahol a szigorú protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették őt.

A Shanghai Airlines kedden 19:37-kor landoló járatának elsőtisztjét lázas állapotban vitték kórházba - írta meg az Infostart is. Szerdán délelőttig nem nyilatkoztak az ügyben a hatóságok és az állami szervek, végül 11 óra előtt az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: bár már az első vizsgálat is arra utalt, hogy a jó általános állapotban lévő kínai férfi nem az új koronavírustól betegedett meg, ettől függetlenül megfigyelésre és további vizsgálatok elvégzésére felvették őt a László Kórházba. Ma reggelre már láztalan és panaszmentes lett.

Hozzátették: bizonyos híresztelésekkel ellentétben a beteg nem volt eszméletlen a repülőtéren, lázas volt ugyan, de mindvégig járóképes maradt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kijelölt intézményben azonnal izolálták a beteget, és megkezdték a vizsgálatát. A mintát már az NNK laborjában vizsgálják, várhatóan délután lesz meg a laboreredmény.

A további részletekről az InfoRádióban Szlávik János, a Dél-pesti Kórház infektológiai osztályvezető főorvosa elmondta: nem szükséges a laborlelet eredménye ahhoz, hogy kizáják a koronavírusos megbetegedést. Ezt, valamint azt is részletesen elmagyarázta, miért nem lehet jelenleg világjárványról beszélni.

„A Sanghajból Budapestre érkező járat személyzete előzetesen jelentette, hogy az elsőtiszt lázas. A tisztet leszálláskor már helyszínen orvos várta és azonnal megvizsgálta, de koronavírus gyanúja nem merült fel" - közölte az esetről korábban a Budapest Airport. Az elsőtisztet a láz miatt további megfigyelésre az OMSZ a Szent László Kórházba szállította, a gépet pedig a Budapest Airport Kényszerhelyzeti Készültségi Szolgálata a légitársaság kérésére fertőtlenítette.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint kilencmilliárd forintos ingatlanvásárlásai miatt - írta a HVG. Miközben a bírálók a tranzakciók szabályosságát és az ingatlanok vételárát is vitatják, Nagy Elek elnök visszautasítja a vádakat. A kamarai vezető megvédte a beruházások gazdasági indokoltságát, és jogi lépéseket helyezett kilátásba a szerinte rágalmazó állítások terjesztői ellen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×