Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Eddig 7 magyar kérte a konzuli szolgálattól, hogy menekítsék őket haza Kínából - a nap hírei

Nem változtatott az alapkamaton a nemzeti bank Monetáris Tanácsa. Kétállami megoldást javasolt a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére az amerikai elnök.

A külgazdasági és külügyminisztérium 8 magyar állampolgárról tud a koronavírus okozta tüdőgyulladással érintett kínai területen. Szijjártó Péter tárcavezető közölte: heten kérték, hogy a magyar hatóságok menekítsék őket haza. Megerősítette, hogy sem itthon, sem külföldön nem tudnak magyar fertőzöttről.

A Budapest Airport felkészült arra, ha a magyar hatóságok rendkívüli intézkedéseket rendelnek a Liszt Ferenc-repülőtéren. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője közölte: jelentős készlettel rendelkeznek minden szükséges eszközből és felszerelésből. Az eljárásrend egyebek mellett a fertőzött utasok elkülönítését, az épületek, járművek fertőtlenítését is tartalmazza. A repülőtéren holnap (szer) vírusölő folyékony kézfertőtlenítő szereket helyeznek ki és gyakrabban végeznek fertőtlenítő takarítást.

Megszüntették a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal közölte, hogy a reggeli órákban esett csapadék hatására kitisztult a levegő. A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a levegőminőség a következő két napban kiváló lesz.

Nem változtatott a 0,9 százalékos alapkamat szintjén, sem a kamatfolyosón a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ez megfelel az elemzői várakozásoknak. Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg nem várható jelentős módosítás a monetáris és költségvetési politikában, hacsak a magyar gazdaságot nem éri külső sokk. A jegybanki alapkamat 2016. májusa óta változatlan. Az MNB közölte azt is, hogy a további lépések szükségességét az inflációs kilátások tartós megváltozása alakítja, amit a testület fokozott figyelemmel kísér.

A banki értesítések eredményeképpen mostanáig már csaknem kétezer ügyfél alakíttatta át fix kamatozásúvá jelzáloghitel-szerződését. Binder István, a nemzeti bank felügyeleti szóvivője közölte: még mintegy 106 ezer olyan kölcsönszerződés van érvényben, amelyeket a fair banki szabályozás 2015. február 1-jei hatályba lépése előtt kötöttek. Ezeket érinti az MNB által kiadott, fix kamatozásúvá való átalakítást kezdeményező ajánlás. A pénzintézetek már több mint 65 ezer érintett ügyfelet értesítettek, illetve küldtek nekik fix-kamatozású hitel-ajánlatot.

A fogyasztók megtévesztése miatt 350 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot a Gazdasági Versenyhivatal. A távközlési vállalat 2018. február és április között azt sugallta, hogy a lehető legnagyobb sebességet biztosítja hálózatán, miközben azt valójában csak egy szűkebb előfizetői kör érhette el. A versenyhatóság jelezte, hogy a vállalkozásnak nem kell megfizetnie az összeg egy részét, ha igazolja, hogy kompenzálta a jogsértésben potenciálisan érintett előfizetőit. A Magyar Telekom a GVH döntését nem támadta meg, de nem ismeri el a megállapított jogsértést közölte azt is, hogy él az érintett fogyasztók kompenzálásának lehetőségével.

Tavaly rekordnagyságú, 100 millió forint feletti összeg folyt be a bírságokból a MÁV-Start kasszájába - közölte a vasúttársaság szóvivője. Biber Anett az InfoRádiónak elmondta: egyre többen fizetik be a büntetést és csökkent a szabálytalanságok száma is. MÁV egyebek között email-ben, sms-ben, telefonon hívja fel a szabálytalan utasok figyelmét a tartozás rendezésére, lehetőség van részletfizetésre, halasztásra, a bírság összegének mérséklésére.

A gyógyszeripar kulcsszerepet játszik a magyar gazdaság dimenzióváltásában - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a tárca és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége közötti stratégiai megállapodás aláírásakor. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a gyártásorientált magyar gazdaság egyre inkább az innováció, a kutatás és a fejlesztés által inspirált gazdaság irányába halad. A tárcavezető kiemelte, hogy 2018-ban a magyar gyógyszeripar soha nem látott mennyiségben exportált, forgalma 5,3 milliárd eurót tett ki, ami nemzetgazdasági rekord.

Több mint 70 migráns próbált magyar területre jutni a röszkei közúti határátkelőn kora reggel. Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója a tárca rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte: reggel fél 6 körül előbb egy kisebb majd egy nagyobb csoport próbált betörni magyar területre, nagy részük az egyik biztonsági őr figyelmeztető lövésére visszafordult. A rendőrök eddig öt embert vettek őrizetbe, és keresik a határtérségben szétszóródott néhány migránst. A szerbiai határőrség elfogott 37 migránst a röszkei incidensben érintett csoportból.

Kétállami megoldást javasolt az amerikai elnök a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére. Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy nagykövetséget nyit Kelet-Jeruzsálemben is, amely a palesztinok fővárosa lesz. Donald Trump elismerte Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett az izraeli kormányfővel tartott közös sajtókonferencián. Benjamin Netanjahu bejelentette: kész a tárgyalásokra a palesztinokkal egy leendő palesztin államról, de a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt zsidó államként. Az Arab Liga szombaton rendkívüli értekezletet tart a palesztin elnök részvételével a béketervről. Mahmúd Abbász szerint az amerikai elnök közel-keleti béketerve egy összeesküvés, amely nem fog sikerülni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×