Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.75
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző
Darák Péter, a Kúria elnöke sajtótájékoztatót tart a Kúria második félévi tevékenységéről Budapesten, Múzeum kávéházban 2015. december 9-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Két fontos területet vizsgál át a Kúria

A Kúria idén megvizsgálja a kártalanítás és a feltételes szabadságra bocsátás feltételeinek bírói gyakorlatát – jelentette be idei munkatervéről a legfelsőbb bírói testület.

A Kúria rövid közleményben jelentette be, a korábbiakhoz hasonlóan idén milyen jogterületek bírósági gyakorlatát vizsgálja meg. Darák Péter már felkérte a csoportok vezetőit hipotéziseik kidolgozására és az elemzői munkában részt vevők megnevezésére. A kutatásba bírák, a társ-hivatásrendek és a kapcsolódó tudományterületek képviselői vonhatók be. A csoportok vezetői a Kúria márciusi Teljes Ülésén ismertetik hipotéziseiket – olvasható a közleményben.

A felsorolt öt jogterület között van

elsőként a kártalanítás és a feltételes szabadságra bocsátás feltételei a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatban témakör,

illetve joggyakorlat-elemző csoport alakul egyebek közt az építésügyi hatósági eljárások és az atipikus foglalkoztatási formák bírói gyakorlata áttekintésére is.

A Kúra döntése, amely szerint áttekintik a kártalanítás és a feltételes szabadságra bocsátás feltételeinek bírói gyakorlatát, nem előzmény nélküli. Utóbbiról Varga Judit igazságügyi miniszter, előbbiről legutóbb múlt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök beszélt. A kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, a mérték és a számosság is elfogadhatatlan abban hogy Magyarországon mintegy 12 ezer börtönlakónak van kártérítési igénye az állammal szemben, összesen mintegy 10 milliárd forint értékben.

"Eszes, jól ismert ügyvédcsoportok" rájöttek, a kínzásról szóló európai szabályok olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva "bizniszt lehet csinálni". Ezeknek az ügyvédeknek a személyével is kell majd foglalkozni, mert "mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sok milliárd forintot" - tette hozzá Orbán Viktor.

Bár vannak jogszabályok, amelyek fizetésre kényszerítenék a magyar államot, a kormányfő szerint ez egy joggal való visszaélés, ezért fel fogják függeszteni a kifizetéseket, és a kormány azonnal a parlamenthez fordul a szabályok megváltoztatásáért.

A Kúria joggyakorlat-elemző csoportja most áttekinti a bírói gyakorlatot.

Hasonlóan a feltételes szabadságra bocsátás esetében, amiről Varga Judit igazságügyi miniszter már január elején, a győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés áttekintése után jelezte, a tárca tavasszal a parlamentben kezdeményezi a szabályok szigorítását.

„Aki más életére tört, ne engedjük feltételes szabadságra bocsátani. Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal a feltételes szabadságra bocsátás szigorítását célzó törvénymódosítást terjeszt az Országgyűlés elé” - jelentette be a tárcavezető egy videóban.

A Kúria elnöke, Darák Péter az InfoRádió Aréna című műsorában a börtön-kártalanításokról múlt héten azt mondta, már novemberben szóba került a joggyakorlat áttekintése. Több megyei törvényszék javasolta, hogy foglalkozzon a Kúria a kártalanítások kérdésével, mert eltérő gyakorlat mutatkozik – közölte.

Darák Péter az Arénában azt mondta, a kártalanításokkal foglalkozó hazai jogszabályok 2017 után lépet hatályba, az elmúlt három év ítélkezési gyakorlata már lehetővé teszi, hogy tudományos alapossággal tekinték át ezt a viszonylag új jogintézményt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×