Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Gyurcsány Ferenc: aki lop, az nem politikus, hanem bűnöző

Hazafias ellenzék létrehozására szólította fel az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló politikai erőket és civileket a Demokratikus Koalíció elnöke szerdán, pártja fővárosi ünnepi megemlékezésén.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ez a hazafias ellenzék természeténél fogva éppen olyan színes lesz, mint 1956.

Lesznek benne baloldaliak, centristák, liberálisok, zöldek és jobboldaliak is - közölte a Nagy Imre néhai miniszterelnök szobránál tartott rendezvényen.

A hazafias ellenzéket négy dolog fogja össze, ezek közül az első, hogy Magyarország jövője az európai népek táborában van - jelentette ki. Hozzátette: azokkal lehet és kell együttműködni, akik erősebb Európát akarnak, akik úgy gondolják, hogy Európa jövőjét az egyesült nemzetek európai szövetsége jelenti.

Második pontként hangsúlyozta: azt kívánják, hogy Magyarország újra jogállam legyen, ahol nem az állam ellenőrzi a népet, hanem a nép az államot. Úgy fogalmazott: ehhez a jelenlegi kormányt "a politika poklára kell küldeni".

Aki lop, aki hozzányúl a közpénzhez, az nem politikus, hanem bűnöző, ma a kormányon bűnözők vannak - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Azokkal kell együttműködni, akik úgy gondolják, hogy az országnak tisztességes, a választókat szolgáló politikusokra van szüksége - tette hozzá.

A hazafias ellenzéknek olyan országot kell építenie, ahol tiszteletben tartják mások önállóságát és szabadságát, hogy ennek a szabadságnak a bázisán teremtsenek közös, erős nemzetet - mondta negyedik pontként a DK elnöke.

Beszédében úgy fogalmazott:

helye van a pátosznak, a szónak és cselekvésnek, de a pátosz ezekben a napokban hazug lenne, a szó kevés, a cselekvés meg kötelező.

Meg kell próbálni közösen elfogadni 1956 különböző hagyományait - mondta Gyurcsány Ferenc.

Október 23-nak sok arca van, 1956-ban egyaránt ott van Nagy Imre és társai reformkommunista küzdelme, Pongrátz Gergely, a Corvin köz és a pesti srácok harca, ahogy a munkástanácsok mozgalma is. Ezek együtt jellemzik 1956-ot, és a DK azon dolgozik, hogy ezek a különböző irányzatok ne megosszák, hanem egyesítsék a nemzetet - jelentette ki.

A kormány külpolitikáját bírálva arról beszélt, hogy aki egyetért Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és a kurd népirtással, valójában egyetért az orosz megszállással és a magyar szabadság eltiprásával.

Aki ezzel egyetért, ne ünnepelje október 23-át - közölte a pártelnök.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×