Infostart.hu
eur:
363.96
usd:
324.91
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: Pixabay.com

Minden reggel egy kiskanál méz már megoldaná a problémát

Elindult az őszi mézfogyasztást ösztönző kampány. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádióban elmondta minden reggel egy kiskanál méz fogyasztása már megoldaná az ágazat minden problémáját.

Legyen minden nap mézes nap! szlogennel indított mézkampányt az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, amellyel a magyar emberekben szeretnék tudatosítani, hogy a napi mézfogyasztás miért szükséges, elsősorban saját egészségük érdekében – magyarázta Bross Péter az InfoRádiónak nyilatkozva. Hiszen, hogyha minden napot úgy indítanánk, hogy

egy teáskanál mézet éhgyomorra

elfogyasztanánk, az már rövid időn belül éreztetné pozitív hatását, tette hozzá az egyesület elnöke.

De azt is tudatosítani kívánják, hogy a napi mézfogyasztással árbevételt teremtenek egy magyar méhésznek, aki ezáltal tudja folytatni ezt az ősi mesterséget. Ami pedig azért fontos – hangsúlyozta a szakember –, mert minden harmadik falat étel, amelyet elfogyasztunk, illetve a globális élelmiszeripar több mint 70 százaléka a méhek beporzómunkájától függ, tehát a magyar mézfogyasztás emelése egy körfolyamatnak a része – tette hozzá.

A kampány időzítése pedig a méz immunerősítő hatásával van összefüggésben, erősítette meg a méhészeti egyesület elnöke, hiszen hagyományosan akkor kezd mézet fogyasztani a magyar ember, amikor jön a náthás, influenzás, hűvösebb időszak.

Bross Péter arra is kitért, hogy méz nagyhatalomnak kiáltották ki Magyarországot, miután közel 30 ezer tonna mézet termelünk évente, de ez tízmillió emberrel számolva nem is olyan sok, hiszen, ahogyan korábban is említette,

ha minden nap elfogyasztanánk 10 gramm mézet, akkor már importőrökké válnánk

vagyis a megtermelt mennyiséget elméletileg könnyen el lehetne adni idehaza, és nem lenne gondja a 20 ezer méhész megélhetésével, mellékjövedelmével. Ahogyan nem lenne gond a méhes megporzással is, de ehhez, mint fogalmazott, az embereket fel kell rázni, hiszen hagyományosan, annak ellenére, hogy Magyarország méhészeti nagyhatalom – ismételte meg –

sajnos a gasztronómiában, az étkezési kultúrában a méz nem szerepel.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×