Infostart.hu
eur:
353.7
usd:
308.77
bux:
141413.77
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő felszólal az az Országgyűlés plenáris ülésén, mellette a jobbján Pintér Tamás. MTI/Koszticsák Szilárd

Három parlamenti képviselő elveszíti mandátumát

Összeférhetetlenség miatt Dunaújvárosban időközi választást kell tartani, de a DK-nak és a Jobbiknak is új országgyűlési képviselőt kell jelölnie. Farkas Flóriánnak is döntenie kell.

Már a második olyan önkormányzati választást rendezték meg, amelyen annak tudatában indulhattak a jelöltek, hogy sikerük esetén összeférhetetlenség miatt bizonyos funkciót nem tölthetnek be egyszerre. Ilyen például a polgármesteri vagy az önkormányzati képviselői és az országgyűlési képviselői tisztség, ebben az esetben az összeférhetetlen helyzetbe került politikusnak 30 napon belül nyilatkoznia kell, hogy melyik pozíciójáról mond le.

A vasárnapi helyhatósági választáson három parlamenti képviselő is polgármester lett, ők most döntési helyzetbe kerülnek, bár nyilván borítékolható, hogy az önkormányzati munkát választják, hiszen ezért vállalták a jelöltséget.

A legérdekesebb helyzetben Pintér Tamás van, ő ugyanis a tavalyi országgyűlési választáson egyedüli jobbikosként egyéni választókerületben nyert, és eddig Dunaújvárost képviselte a parlamentben. Most viszont a megyei jogú város polgármestere lett, és már jelezte: parlamenti mandátumáról mond le. Ez egyben azt is jelenti, hogy időközi parlamenti választást kell tartani ebben a körzetben.

A szintén jobbikos parlamenti képviselő, Mirkóczki Ádám Eger polgármestere lett, így neki is választania kell. Az esetében azonban nagy különbség, hogy listán jutott be a parlamentbe, így nem kell időközi választást tartani, a pártja nevezheti majd meg, hogy a 2018-as listájáról kit juttat helyette mandátumhoz.

Hasonló a helyzet László Imrénél is, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője a XI. kerület polgármestere lett, így a helyére új politikus kerül a DK parlamenti frakciójába.

A jogszabály egyébként nemcsak a két képviselői poszt összeférhetetlenségét mondja ki, hanem például az sem lehet önkormányzati képviselő, aki olyan feladatot lát el, amelyre kinevezését, megbízatását az Országgyűléstől, köztársasági elnöktől, kormánytól, kormány tagjától vagy az Országgyűlés, kormány alárendeltségébe tartozó szervtől kapta. A képviselő ezen felül nem lehet a központi államigazgatási szerv vezetője, köztisztviselője, állami tisztviselő, kormánytisztviselő olyan államigazgatási szervnél, amelynek illetékességi területén az adott önkormányzat működik.

Az önkormányzati képviselő nem lehet jegyző (főjegyző), aljegyző, továbbá ugyanazon önkormányzat polgármesteri hivatalának vagy közös önkormányzati hivatalának köztisztviselője, alkalmazottja, más települési önkormányzatnál képviselő, más települési önkormányzatnál polgármester, alpolgármester. Ezen felül nem lehet a helyi önkormányzat által alapított vagy tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság, továbbá a helyi önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság által alapított gazdasági társaság legfőbb szervének – kivéve, ha a gazdasági társaság legfőbb szerve a képviselő-testület -, ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja. A települési önkormányzati képviselő nem lehet a megyei közgyűlés elnöke, alelnöke, főpolgármester, főpolgármester-helyettes. Ezek a szabályok szerint még sok összeférhetetlenségi helyzetet kell megszüntetni a következő napokban.

Minden cikkünk a vasárnapi választásról ITT.

Címlapról ajánljuk
Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba. A hétközi kormányülésen történtekről tartottak kormányzati sajtótájékoztatót csütörtök délután.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×