Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
325.69
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Tordai Bence: az ellenzéki összefogás együtt marad

Az ellenzéki összefogás a vasárnapi választás eredményétől függetlenül együtt marad – mondta az InfoRádiónak Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a baloldal budapesti eredményváró központjában.

Tordai Bence szavai szerint egy nyílt, őszinte kampányt csinált az ellenzék. Kint voltak az utcán, keresték a viták lehetőségét, és azt remélték, hogy valóban magas lesz a részvételi arány a választáson, miközben, mint fogalmazott: a Fidesz próbálta hűteni a hangulatot, ami szerinte a Borkai-botránnyal "bebukott". A Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a nagyobbik kormánypárt megpróbálta besározni az ellenzéki jelölteket, de ez "visszahullott rájuk".

Tordai Bence arra számít, hogy Karácsony Gergely 3 százalékpontos fölénnyel nyeri a főpolgármesteri-választás. Ahol eddig ellenzéki vezetés volt, reményei szerint meg tudják tartani az irányítást, de további jó pár megyejogú város is "átállhat", tette hozzá, amelyek közül kiemeltnek számít Győr, ahol már szerinte nem arról van szó, hogy kormány, vagy ellenzék, hanem hogy a győriek kiállnak-e és megvédik-e a becsületüket.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×