Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Mekkora a biztonságos oldaltávolság, amikor kerékpárt kerülünk? címmel, az 1,5 méteres előzési oldaltávolság betartására indított kampány sajtótájékoztatóján a BKV kelenföldi autóbuszgarázsában 2018. október 18-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Nagy fejlesztés a Balaton környékén

Év végére elkészül a Győr-Balaton kerékpárút első szakasza, jövőre pedig a tervek szerint átadják a teljes úthálózatot - jelentette be az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz elmondta, hogy megkezdődtek a munkálatok a Gyulafirátót és Eplény közti szakaszon. A 4,5 kilométer hosszú, makadám burkolatú kerékpárút, amelyet a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. (VERGA) 40 millió forintos saját forrásából és 80 millió forint kormányzati támogatásból finanszíroznak, év égére elkészül.

Hozzátette:

a teljes úthálózat, amely Győrt és a Balatont köti majd össze, jövő év végére készülhet el, 1 milliárd forintból.

Révész Máriusz elmondta azt is, hogy folyamatosan épül majd a kerékpárút egészen Zircig, így a Veszprém és Zirc közötti szakasz már jövőre használható lesz, hozzátéve, hogy a Győrt Balatonfüreddel összekötő kerékpárút a tervek szerint jövőre, de legkésőbb 2021-re készülhet el.

A következő években mintegy150 milliárd forintot fordítanak kerékpárutak építésére, támogatva az aktív turizmus erősödését - fűzte hozzá.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a városon belül 18 kilométernyi kerékpárutat építettek, 40 kilométernyi, a városhatárt átszelő kerékpárút építése, előkészítése pedig zajlik.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×