Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban 2019. május 26-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Igent mond Szanyi Tibor vasárnap

Ez lesz a neve az MSZP-vel furcsa viszonyba keveredett korábbi EP-képviselő új mozgalmának, amely viszont az ígéret szerint nem válik párttá.

Igen néven a hét végén indul útjára Szanyi Tibor új mozgalma, amit a politikus „a globális életben maradás egyik magyarországi ágaként” jellemez, és amely nem válik majd párttá - írja a Magyar Nemzet.

Az alkalom a horányi Baloldali Sziget Fesztivál lesz, a mozgalom mottóje pedig "igazság, egyenlőség, egyetértés".

Bár Szanyi korábban elsősorban azzal magyarázta a mozgalom létrehozását, hogy az MSZP és elnöke, Tóth Bertalan alkalmatlan a baloldali, sőt a radikális baloldali érzelmű emberek megszólítására, most azt hangsúlyozta:

a szerveződés „a globális életben maradás egyik magyarországi ága”.

Szanyi Tiborék az ökológiai katasztrófákra koncentrálnak majd.

Kiderült az is, hogy a politikus a közelmúltban visszanyerte párttagságát, ezzel együtt valamennyi jogát is. Ismert: miután az MSZP katasztrofális európai parlamenti választási szereplése következtében elveszítette brüsszeli mandátumát, Szanyi Tibor nyílt levélben élőhalottnak, korruptnak, a koncon marakodó, degenerálódó belterjes klubnak nevezte pártját, később pedig kijelentette, hogy „a mai vezetői magatartás csupán a még elérhető egy-két önkormányzati pozíció bezsákolására, illetve a még meglévő maradék pártvagyonra koncentrál”. A történtek után fegyelmi eljárás indult Szanyi ellen.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×