Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay.com

Itt-ott ráérősnek tűnik az ellenzék, pedig a hétvégén indul a kampány

Szombaton hivatalosan is megkezdődik az önkormányzati választás kampánya, az ellenzék azonban még több városban nem tudott megegyezni a közös polgármesterjelölt személyéről, néhány helyen pedig szembefordultak egymással a pártok.

Debrecenben nem tudtak megegyezni az ellenzéki pártok. A Jobbik, a Momentum és LMP Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik helyi frakcióvezetőjét indítja el. A DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás viszont Varga Zoltánt, a DK helyi elnökét támogatja.

Orosházán sem sikerült az összefogás.

Az MSZP nem támogatja a közös polgármesterjelöltet, a jobbikos Szabó Ervint, sőt, elindítja ellene Fetser János korábbi városvezetőt.

Pécsett az LMP lépett ki a szövetségből, ezért Kóbor József biofizikus személyében az ellenzék közös polgármesterjelöltjének, Péterffy Attilának balról is lesz egy kihívója.

Szegeden viszont minden ellenzéki párt beállt Botka László szocialista városvezető mögé.

"Álljunk ki közösen Szegedért, és a szegedi emberekért. Állunk ki együtt a szabad európai szolidáris és zöld Szegedért" – buzdított a jelenlegi polgármester.

Sopronban a független Varga Norbert, Zalaegerszegen Keresztes Csaba, a DK választókerületi elnöke, Tatabányán Szücsné Posztovics Ilona közgazdász, Tatán a momentumos Popovics Judit, Veszprémben a DK-s Katanics Sándor pedagógus, Hajdúszoboszlón Holoda Attila, az Orbán-kormány egykori energiaügyi helyettes államtitkára, Érden a független Csőzik László, Vácon Matkovich Ilona önkormányzati képviselő, Miskolcon pedig Veres Pál volt gimnáziumi igazgató lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje.

Esztergomban Cserép János, a Szeretgom.hu ellenzéki oldal alapítóját, Szombathelyen Nemény András volt szocialista országgyűlési képviselőt indítják el. Győrben a DK-s Glázer Tímea, Székesfehérváron Márton Roland, Salgótarjában Fekete Zsolt, Nagykanizsán Hári Tibor, Dunaújvárosban Pintér Tamás, Nyíregyházán pedig Jeszenszki András mellett sorakozik fel az ellenzék.

Hódmezővásárhelyen az összellenzéki összefogás pilot programja keretében tavaly februárban hatalomra jutott Márki-Zay Péter szeretne újrázni, de még nem egyértelmű, hogy a pártok ugyanúgy támogatják-e őt, mint másfél éve.

Békéscsabán sincs még megegyezés, mert a város 2014-ben jobbikos támogatással megválasztott polgármester, Szarvas Péter már a Fidesz támogatását is élvezi. Ezért közös ellenzéki jelöltként nyilván nem jövet számításba. Az MSZP, az LMP, a Liberálisok és a Mindenki Magyarországa Mozgalma Miklós Attilát, a DK, a Jobbik és a Párbeszéd viszont a korábbi jelöltet, Dancsó Tibort szeretné indítani, de még nem tudtak megegyezni. A Momentum kiszállt a tárgyalásokból.

Kaposváron is keresik még az ellenzéki favoritot, aki várhatóan Horváth Ákos lesz. Kecskeméten minden bizonnyal a jobbikos Lejer Zoltán kap lehetőséget a bizonyításra. Tartanak a tárgyalások Szekszárdon és Szolnokon is.

Az ellenzék azért koncentrál az említett városokra, mert a Fidesz a május 26-i európai parlamenti választáson országosan a szavazatok 52,6 százalékát kapta meg, ezeken a településeken viszont csak a polgárok 48,7 voksolt a kormánypártokra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×