Infostart.hu
eur:
380
usd:
322.11
bux:
126798.28
2026. február 23. hétfő Alfréd
Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke Budapesten, a szeretetszolgálat Batthyány téri központjának udvarán tartott sajtótájékoztatón 2014. május 7-én. Mögötte a szervezet parlamenti képviselőknek szóló üzenetét ábrázoló óriásmolinó.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt (MTI)

Vecsei Miklós: a mai döntéseken múlik a 2050-es társadalom szerkezete

Május végéig készíti el első koncepcióját a romastratégia koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos. Vecsei Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: lényegében az összes minisztériummal együtt kell működnie. Szerinte nem szabad különböző programokat öt évig folytatni, ha menet közben látszik rajtuk, hogy nem jó az irány. Hozzátette: a 2050-es magyar társadalom szerkezete a mai döntéseken múlik.

A Langerné Victor Katalin vezette helyettes államtikárság átköltözött az Emberi Erőforrások Minisztériumából a Belügyminisztériumba. Ez lesz a romastratégia végrehajtási egysége. Vecsei Miklós a koordinálásért és a szakmai munka fejlesztéséért lesz felelős. Bízik abban, hogy a civil szervezetek munkáját is össze tudja hangolni a hatékony feladatellátás érdekében.

A romastratégia koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy lényegében a kormány összes minisztériumával kapcsolatban kell lennie. Elárulta: május 31-ig kell egy előzetes stratégiát letennie a kormány asztalára. „Ez nyilván nem lesz egy mindenre kiterjedő stratégia, irányokat fogunk felvázolni benne” – fogalmazott.

Vecsei Miklós nagyon fontos területnek nevezte az egészségügyet; különösen a védőnői hálózatot.

De a legtöbb feladat szerinte mégis az oktatásnál lesz.

Ez utóbbinál a miniszterelnöki biztos a koordinációt is kiemeltnek tartja, ugyanis máshol van az óvoda, az általános és középiskola, valamint a felsőoktatás. Ezen kívül az agrártárca és az innovációs minisztérium is az együttműködő partnerek között lesz.

Elég a mának a maga baja?

Nem lehet siettetni a probléma megoldását – vélekedett a romastratégia koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos.

„Annyi időre van szükség, amennyi a probléma megoldásához kell”

– fogalmazott.

Vecsei Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: valószínűleg több generáció alatt lesz lehetőség változást elérni. El kell szakadni az eddigi rutinoktól, újakat kell találni, és nem szabad programokat öt éven keresztül folytatni csak azért, mert senki nem vallja be, hogy rossz az irány.

A Máltai Szeretetszolgálat alelnöke kiemelten számít a civilekre. A május 31-ig elkészülő anyagban minden területen egy – egy rövid távú célt, illetve valami hosszú távú víziót fogalmaznak meg. Vecsei Miklós hangsúlyozta,

a 2050-es magyar társadalom szerkezete a mai döntéseken múlik.

Szerinte Magyarország két igen súlyos problémája a cigányság helyzete és a népesedés, „van egy olyan pont, ahol ez a kettő összeér”. Az, hogy a mai gyerekek „ragyogó munkatársaink lesznek, vagy segélyre szorulók”, rajtunk múlik – vélekedett.

A romastratégiák kidolgozásában az egyéni és közösségi döntéseket is szükségesnek tartja a miniszterelnöki biztos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 23. 11:33
2026. február 23. 11:10
×
×