Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
325.68
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond a párt európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. április 14-én.
Nyitókép: MTIMohai Balázs

Ep-választás - Zászlót bontott a DK

Egységesnek, kiszámíthatónak és a legeurópaibb pártnak nevezte a Demokratikus Koalíciót a párt elnöke a kampánynyitó rendezvényen.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a Demokratikus Koalíció soha, egyetlen percig nem alkudott meg a Fidesszel, sem politikai, sem üzleti ügyben Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője azt mondta: egy olyan Európáról álmodik, ahol mindenki jólétben él, ahol nincsenek másodrendű állampolgárok.

Az előttük álló feladatokról azt mondta, sokaknak lehetetlennek tűnik az a vállalkozás, amibe a DK belefogott, de meg kell próbálni a lehetetlent. Előbb-utóbb célhoz fogunk érti - tette hozzá. A küzdelem sikeres megvívásához semmi másuk nincs a hitükön és igazukon kívül, miközben egy olyan hatalommal állnak szemben, amelyik elfoglalta az országot - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hisznek abban, hogy az ember szabadnak született, hisznek a szabadságban, a demokráciában, a társas kapcsolatok és a család fontosságában, a hazában, a másokért viselt felelősségben, a szolgáló és védő államban. Abban azonban nem hisznek, hogy csak egyfajta módon lehet boldog életet élni, akkor sem, ha a kormány ezt diktálja.

Ha Magyarországot nem sikerül Európában tartani, az a folyamat nem lesz sem békés, sem nyugodt. Először szaporodni fognak a konfliktusok, mélyülnek a szakadékok, aztán nő a szembenállás, az erőszak, majd végül "egy új európai háború küszöbén fogunk állni" - ismertette álláspontját.

A rendezvény moderátorai közölték, a DK aktivistái összesen 50 472 aláírást gyűjtöttek, így a párt listája biztosan ott lesz a májusi EP-választáson. A kampánynyitót a Budapesti Kongresszusi Központban tartották, amelyet a hallgatóság az MTI tudósítása szerint megtöltött.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×