Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.64
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

A DK az Országgyűlés elé terjeszti családvédelmi akciótervét

Az oktatástól a kilakoltatásig 7+1 pontban szeretnének változást elérni.

A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi akciótervét - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten. Arató Gergely azt mondta: évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, már csaknem félmillió magyar ment külföldre, és minden hatodik magyar gyerek már határainkon túl születik. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos családvédelmi programja "nagyon kevés", és egyébként is jómódú családnak nyújt csak segítséget.

Az ellenzéki politikus közlése szerint a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc által két hete bejelentett 7+1 pont azokra a problémákra válaszol, amelyek leginkább foglalkoztatják a magyar családokat. A DK azt követeli, hogy vonják vissza a "rabszolgatörvényt", hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot és törvényes garancia legyen arra, hogy kisgyermekes családok nem kerülhetnek az utcára.

Emellett számítson munkaviszonynak az otthonápolás, legalább 50 százalékkal emeljék meg a családi pótlékot és töltsék be az összes háziorvosi körzetet az egészségügyi dolgozók azonnali, 50 százalékos béremelése mellett - sorolta. Követelik azt is, hogy az oktatás legyen nyitott, tárják ki a felsőoktatás kapuit, illetve minden család számára legyen biztosított legalább a víz, az áram és a gáz minimuma - tette hozzá.

Arató Gergely elmondta, hogy plusz egy pontjuk a békéről szól, arról, hogy egy kormány ne háborúzzon, mert háborúban nem születnek gyerekek. Szerinte ha a Fidesz leszavazza ezt a javaslatot, az nyílt beismerése lesz annak, hogy a családok érdeke csak az ígérgetések és a kampányplakátok kinyomtatásáig érdekli őket.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×