Infostart.hu
eur:
368.55
usd:
318.26
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Pixabay

Tovább csökkent a népességszám

Nőtt a népességszám természetes fogyása 2018-ban, miután a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előzetes adatok szerint tavaly a születések száma 1,9 százalékkal, a halálozásoké 0,4 százalékkal kevesebb volt, mint 2017-ben. A természetes fogyás 3 százalékkal (1203-mal) emelkedett 2017-hez képest.

2018-ban 89 800 gyermek született, 1777-tel kevesebb, mint 2017-ben, ez 1,9 százalékos csökkenést jelent.

Januárban, június-júliusban és október-novemberben valamelyest több, ellenben február-májusban átlagosan 3,7, augusztus-szeptemberben 3, decemberben pedig 5,3 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, megegyezett a 2017. évivel. A gyermekvállalási hajlandóság tehát nem változott, a születésszám a szülőképes nők számának visszaesése miatt csökkent - írták.

A közlemény szerint 2018-ban 131 100-an haltak meg, 574-gyel kevesebben, mint 2017-ben. A legnagyobb arányú, 22 százalékos csökkenés januárban volt, míg márciusban 15 százalékkal több halálozás következett be 2017 azonos hónapjaihoz képest - tette hozzá a KSH.

A hivatal adatai szerint

a házasságkötések száma nőtt: 50 900 pár kötött házasságot, 328-cal több, mint 2017-ben.

A legnagyobb, 9,1 százalékos növekedés augusztusban, a legjelentősebb, 9 százalékos csökkenés pedig júliusban volt. Decemberben szintén számottevően, 8,2 százalékkal kevesebben léptek frigyre, mint 2017 azonos hónapjában.

Ezer lakosra 9,2 élve születés és 13,4 halálozás jutott.

Az előbbi 0,2 ezrelékponttal csökkent, utóbbi lényegében változatlan maradt a 2017-es értékhez képest. Ennek eredményeként a természetes fogyás 4,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél. Tavaly ezer élve születésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos javulás 2017-hez képest, ez az eddig mért legalacsonyabb éves érték. A házasságkötési arányszám 5,2 ezrelékes értéke megegyezett a 2017-es adattal.

A lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 2018 végén 9 millió 764 ezer volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×