eur:
398.98
usd:
364.72
bux:
0
2024. október 10. csütörtök Gedeon
Képviselők az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2019. január 3-án. Az ülést az ellenzéki pártok, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd, valamint független képviselők is kezdeményezték, amelynek tervezett napirendjén - az interpellációs blokk mellett - egyetlen határozati javaslat szerepel. Arató Gergely, a DK képviselője ebben annak megállapítását kéri az Országgyűléstől, hogy tavaly december 12-én szabálytalanul zajlott a szavazás az ülésteremben, továbbá december 16-17-én jogtalanul léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben a köztelevízió székházánál tartott tüntetéseken.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormánypártok képviselői keveslik az ellenzéki politikusokra kiszabott pénzbüntetést

A brüsszeli bürokraták asztalai tele vannak olyan tervekkel, amelyek - "a Soros-tervnek megfelelően" - bevándorlókontinenssé tennék Európát, a magyar embereknek joga van tudni ezekről - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok kihelyezett ülésének helyszínén, Balatonalmádiban.

Ezeket a javaslatokat - így a kötelező kvótát, a határvédelem jogának gyengítését, a migránsvízum bevezetését, a migrációt segítő Soros-szervezetek támogatásának megháromszorozását, a gazdasági migráció legalizálását és a nem bevándorláspárti országok megbüntetését - a Fidesz-KDNP elutasítja - jelentette ki a sajtótájékoztatón a politikus, hozzátéve azt is, hogy szerintük ezek olyan húsbavágó tervek, amelyekről minden magyarnak tudnia kell.

Mindenkinek joga van ugyanis ahhoz, hogy tudja, mit akar Brüsszel

- fogalmazott. A Fidesz-KDNP szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nemzeti határok, kultúra, valamint szokások védelmére. "Egyenrangú nemzetek együttműködésén alapuló Európában szeretnénk élni" - mondta, úgy összegezve a migrációs álláspontjukat: "Európa maradjon az európaiaké, kerítéssel védjük a határainkat!"

"Minden ember védi a házát kerítéssel, és nem azért, mert a kerítésen kívül lévőket gyűlöli, hanem azért, mert a kerítésen belül lévőket szereti" - fogalmazott.

Kocsis Máté az európai parlamenti választás tétjének nevezte, hogy azok a pártok és vezetők legyenek többségben az EU-ban, akik nem akarnak több migrációt, akik nem bevándorláspártiak és akik nem támogatják a Soros György által megfogalmazott elképzeléseket.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a tanácskozás napirendjén szintén szereplő családvédelmi akciótervről beszélt, hangsúlyozva:

az nem csupán a családokat segíti, hanem a demográfiai helyzetet is javítja.

A kormánypártok a családvédelem, nem pedig a bevándorlás pártján állnak - mondta, megdöbbentőnek nevezve ezzel kapcsolatban a svéd szociális miniszter és a BBC szakértőjének nyilatkozatát, akik bevándorlással oldanák meg a demográfiai problémákat.

Kocsis Máté azt közölte a családvédelmi akciótervről, hogy várhatóan négy törvényt érint majd a kormányzati javaslatcsomag. Módosulni fog a költségvetési és az egészségbiztosítási törvény, a munka törvénykönyve, valamint az adótörvények, a módosítási indítványokat pedig rövidesen, akár még februárban benyújthatják. A Kétfarkú Kutya Pártnak a családvédelmi akcióterven való viccelődését ízléstelennek, az édesanyákkal szemben bántónak minősítette. Kiemelte továbbá:

az ország gazdasági lehetőségei megengedik a családvédelmi akciótervet.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, még a nyári szünet előtt készülnek elfogadni a jövő évi költségvetést. Így az Országgyűlés június 15. - a rendes ülésszak vége - után várhatóan még közel egy hónapig dolgozni fog - mondta Kocsis Máté.

Arra a kérdésre, hogy mire számítanak az ellenzék részéről a tavaszi ülésszak első napján, a Fidesz frakcióvezetője azt válaszolta: a Fidesz-KDNP az ország kormányzásával akar foglalkozni a parlamentben, és nem fog felülni az ellenzék esetleges provokációjának.

A politikus egyetértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a parlamenti fegyelmi ügyek jogkövetkezményeit szigorítani kell, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez hasonlóan ő is kevesellte a tavaly december 12-i parlamenti ülésnap eseményei miatt az ellenzéki képviselőkre kirótt pénzbüntetést.

Kocsis Mátét megkérdezték arról a kiszivárgott hangfelvételről is, amelyen a Jobbik médiatanácsadója "far-hát kommandónak" nevezte azokat a nyugdíjasokat, akik a közösségi oldalakon politikai véleményt nyilvánítanak. A kormánypárti politikus azt felelte: nem ez az első eset, amikor a Jobbik tiszteletlenül beszél az idősekről, Vona Gábor korábbi pártelnöknek is volt egy ilyen ügye.

Ez a Jobbik igazi arca, a Jobbikról nem először derül ki, hogy lenézi az időseket, a nyugdíjasokat

- jelentette ki.

Soros György napokban megjelent írásáról a frakcióvezető azt mondta: Soros György gondolatai az unió döntéshozatala során diktátumokká válnak, "ez az, amivel szemben fogalmazzuk meg a saját álláspontunkat".

Arra a felvetésre, hogy Franciaországban az iskolákban anya és apa helyett szülő 1-et és szülő 2-t kell használni, Kocsis Máté azt mondta, szomorúnak és sértőnek is tartja ezt a szülőkre nézve, Harrach Péter pedig egy ideológia zsákutcájaként értékelte a hírt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a strasbourgi plenáris vita végén: "ócska propaganda terepévé vált az Európai Parlament"

Szerdán - az árvíz miatt három hét késéssel - több órán keresztül vitáztak az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar EU-elnökségi programról, illetve Orbán Viktor európai szerepéről, kormányzásáról. A heves szóváltásokkal tarkított vitát Orbán Viktor szavai zárták.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.10. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×