Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
319.56
bux:
144197.66
2026. július 23. csütörtök Lenke
Kollégium égő épülete Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren 2019. január 23. Az égő házban a tűzoltók egy holttestet találtak.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Hétfőn már költözhetnek is a kollégiumtűz károsult diákjai

Eddig 34 millió forint gyűlt össze a támogatásukra - mondta az InfoRádiónak Fekete Zsuzsa, a Magyarországi Református Egyház szóvivője. A tűzben elhunyt családfő özvegye 3 millió forintos gyorssegélyt kapott.

Megdöbbenve értesült a Magyarországi Református arról, hogy szándékos gyújtogatás okozta a tüzet a Ráday kollégiumban, amiben egy ember életét is vesztette.

"Először is köszönjük a hatóságoknak az alapos vizsgálatot, és bízunk abban, hogy teljeskörűen feltárják majd az okokat, körülményeket. Még sajnálatosabb, hogy gyerekek, kamaszok ragadtatták magukat erre a szörnyű tettre, ami emberéletet is követelt, és

elveszett 165 diák otthona. Imádkozunk értük és a gyerekekért is, akik ezt a gyújtogatást elkövették"

- fogalmazott az InfoRádiónak Fekete Zsuzsa, a Magyarországi Református Egyház szóvivője.

A tűzkárosult diákok megsegítésére nyitott számlára péntek délutánig 34 millió forint gyűlt össze, a befolyt pénzt pedig teljes egészében a Károli Egyetem diákjai kapják meg,

minden károsult egységesen nagyjából 200 ezer forintot fog kapni.

A Károli Egyetemen a hallgatói önkormányzat döntést hozott arról, hogy a szociális alapból a károsult hallgatóknak 50 ezer forintot kiutal, és erre kérik az érintett társegyetemeket is.

A szállások tekintetében mindenkinek rendeződött a helyzete,

ajánlott fel helyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az ELTE, a Szent István Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem, senki nem marad szállás nélkül.

A diákok legkésőbb hétfőig elfoglalhatják új helyüket.

A gyújtogatásban

elhunyt férfi családja számára több mint 14 millió forint gyűlt össze,

ezt rövidesen átutalják a reformátusok a családnak, illetve 3 millió forint gyorssegélyt már kapott is az özvegy az egyházkerülettől, mivel az elhunyt férfi volt a családfenntartó.

"A Károli Egyetem vezetése bejelentette azt is, hogy magára vállalja a temetés költségeit" - mondta el még Fekete Zsuzsa.

A tűz martalékává vált épület egészét le kell bontani, de egyelőre még azt sem tudni, mikor kezdik meg a bontást, illetve hogy ugyanitt vagy másutt épül-e fel az új kollégium.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön

Szerdán kormányülés volt délben,a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel most áll elő a legfrissebb bejelentésekkel. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. A törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági helyek számát, és radikálisan csökkentik a díjazásokat. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×