eur:
394.53
usd:
364.27
bux:
71053.66
2024. július 8. hétfő Ellák
Nyitókép: Pexels.com

Botrány a buszon: lezavarta a sofőr, mert munkásruhában volt

Munkásruhában volt, ezért nem engedték fel a buszra, amikor Sarkadról Gyulára utazott volna, így pedig elkésett a munkából – írta egy 33 éves, sarkadi férfi a Facebookon. A társaságnál az okozott kellemetlenségért elnézést kértek.

A férfi Sarkadról Gyulára ment volna munkába, ezért fel akart szállni a Körösnagyharsány és Békéscsaba között közlekedő reggeli járatra. A sofőr azonban közölte, hogy a ruhája nem megfelelő, így pedig nem utazhat - írja a beol.hu. A lapnak a férfi elmondta, másodállásba kőművesként dolgozik, ezért volt rajta munkásruha, de tiszta volt, mindössze néhány, a mosások után is megmaradó festékfolt volt rajta. Próbálta megmutatni, hogy a festék nem fog, és nem piszkol össze semmit sem.

A férfi szerint ekkor

a sofőr közölte a többi 30-40 utassal, hogy addig nem indul tovább, amíg a férfi le nem száll.

Állítólag a sofőr azt is mondta: ledobná a buszról a férfit, de nem teheti meg, ezért az utasoknak jelezte, hogy nekik kellene lépniük annak érdekében, hogy folytathassák az utat.

A férfi szerint megalázták, 30-40 ember előtt valósággal megszégyenítették. Végül leszállt a buszról, és megvárta a következő járatot, amely elvitte Sarkadról Gyulára. Elkésett a munkából, ahol ennek nem örültek, de szerencsére megértőek voltak.

A Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) Zrt.-nél az esettel kapcsolatban vizsgálatot indítottak. Hangsúlyozták: valamennyi munkatársukkal szemben alapvető elvárás az utasorientált, készséges, szabályok szerinti munkavégzés. Sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt, a kellemetlenségért az utas szíves elnézését kérték.

Címlapról ajánljuk
Fogcsikorgató megállapodás Németországban a költségvetésről

Fogcsikorgató megállapodás Németországban a költségvetésről

Hónapok óta zajlott a jövő évi költségvetés tervezetének vitája a német kormánykoalíció három párja között. A szorító egyik sarkában a szociáldemokrata SPD és a Zöldek Pártja, míg a másikban a szabad demokrata FDP, élén a pártelnök-pénzügyminiszterrel, Christian Lindnerrel. A nézeteltérések olykor olyan élesnek tűntek, hogy elemzők a koalíció felbomlását sem zárták ki. A három párt közötti mostani megállapodással ez a veszély egyelőre legalábbis elhárult.

Jön a háborúellenes akcióterv, változik a Babaváró támogatás

A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Kiderült: óriási változás jön a megújuló energiatermelés támogatásában a németeknél

Kiderült: óriási változás jön a megújuló energiatermelés támogatásában a németeknél

A garantált értékesítési áron keresztül működési támogatást nyújtó modellről egyösszegű beruházástámogatási modellre tér át a német megújuló energiatermelési támogatási politika, amely a költségvetés számára kevesebb kiadással, a beruházók számára viszont jelentősen több piaci-értékesítési kockázattal jár - gyakorlatilag ez az az óriási változás, amelyről furfangos megoldások mellett megállapodtak múlt péntekre a német kormánypártok a 2025-ös költségvetés keretei kapcsán. Mindez magyar szempontból is fontos, hiszen a német megújuló energiatermelési kapacitások mérete a magyar nagykereskedelmi villamosenergia árakat is jócskán befolyásolja, másrészt idehaza is született már a közelmúltban javaslat a megújuló energiatámogatási rendszer megváltoztatására. Ezekről a témákról is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyre itt már lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×