Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.62
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Sokác népviseletbe öltözött résztvevők hagyományos eszközökkel ruhát mosnak a Duna partján a Mohácsi Sokacok Olvasókörének 10. Pranje na Dunavu - Dunai Mosás című rendezvényén tartott bemutatón Mohácson 2018. július 7-én.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Új Duna-híd épülhet

Ez lenne a legdélibb híd a Duna magyarországi szakaszán.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a közbeszerzési pályázatot a Mohácsi Duna-híd kiviteli terveinek elkészítésére - írta a Zoom.hu. Jelenleg a bajai a legdélibb híd a Duna magyarországi szakaszán, de az új átkelő mintegy 30 kilométerrel délebbre épül meg Bajánál.

A híd a jelenlegi kompközlekedést váltaná ki, de megépítését a jövőbeni tranzitforgalom is indokolhatja: a tervek szerint a híd szolgálja majd ki a Pécs és Szeged közötti gyorsforgalmi utat. A tervezőknek így nemcsak a mintegy 240 méteres folyami hidat, hanem a hozzá kapcsolódó 27 kilométer hosszú úthálózatot is meg kell tervezniük. A kiírás szerint a híd összekötné az M6/M60 autópályát az 51-es főúttal. Az M60-as autópálya már jelenleg is összeköti a várost Péccsel, míg a jövőben az M6-os folytatásával Eszéknél csatlakozhat a horvát autópálya-rendszerhez, ami felértékelheti a majdani Mohácsi Duna-híd szerepét.

A kiírás szerint pályázni 2019. január 17-ig lehet.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×