Infostart.hu
eur:
367.03
usd:
316.48
bux:
148373.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszterjelöltje a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 14-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Kásler Miklós az egészségügyi csomag részleteiről

Jövő év elejére elkészülhet egy, a kórházak hatékonyabb gazdálkodását segítő módszertani javaslat - közölte az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós az InfoRádiónak adott exluzív interjúban elmondta azt is, hogy a kormány jelentősen emeli az egészségügyi közalkalmazottak bérét, valamint hogy elfogadták az öt népegészségügyi programot és a sürgősségi ellátásról szóló koncepciót.

Négy éves béremelési programról beszélt az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában Kásler Miklós. Mint fogalmazott, négy lépcsőben történik meg a bérkorrekció, aminek következtében

2022-re körülbelül 72 százalékkal emelkednek a fizetések az egészségügyi szférában.

"Ez vonatkozik a szakdolgozókra, a védőnőkre és valamennyi felsőfokú végzettségűre" - tette hozzá Kásler Miklós.

Az első lépcsőre 2019. július 1-jén lép a minisztérium, ekkor 8 százalékos béremelés történik.

A kórháziadósság-átvállalásról szólva elmondta, az intézmények a következő évet konszolidált állapotban kezdik. "Ugyanakkor zajlik az Emmi és a Pénzügyminisztérium közös felmérése a kórházak gazdálkodási viszonyairól, aminek a végén, remélem, módszertant tudunk váltani: amilyen deficitet a kórházak el tudnak kerülni, azt kerüljék el" - utalt arra Kásler Miklós, hogy jelenleg az állam automatikusan kifizette a kórházak minden keletkező adósságát. A módszertani javaslat jövő év elejére készülhet el.

A sürgősségi alapellátást az egészségügyi ellátás egészével, illetve az öt leggyakoribb népbetegség megelőzéséhez kapcsolódó programmal együtt formálják át.

"Elvárásunk, hogy a diagnózisnak a beteg lakóhelyéhez legközelebbi intézményben kell megszületnie. A sürgősségi ellátásnál nagyon fontos lépés lesz, hogy

létrehozunk egy irányítási egységet a kórházakban, amely szelektálja a betegeket az alapján, hogy ki milyen súlyos sérült és milyen ellátásra tarthat igényt. Nagyon sok olyan beteg jelentkezik, aki nem sürgősségi ellátást igényel.

A diszpécser központ 3 perc alatt fog mindenkit a megfelelő helyre irányítani" - ígérte Kásler Miklós.

Az öt nemzeti egészségprogram az egészségmegőrzés révén kapcsolódik az átalakításhoz.

"Az elsődleges prevenciót érvényesíteni szeretnénk az ellátórendszer minden részében, de az oktatásban is, már óvodás kortól: egészséges táplálkozás, egészséges életmód, szűrővizsgálatok daganatos és keringési betegségeknél, mentálhigiénés program és mozgásszervi betegségek, amire már a kialakulás előtt fel kell hívni a figyelmet" - mondta Kásler. Példaként felhozta,

minden óvodában ki kell alakítani egy néhány négyzetméteres kavicsos területet, ahol a gyerekek mezítláb járva kikerülhetik a későbbi lúdtalpat.

A nemzeti programok tartalmazzák a rehabilitáció különböző formáit is, és ha mindez együtt van, akkor lehet majd arról beszélni, hogy mindez mennyibe kerül.

Az összességében több száz oldalnyi dokumentumcsomag alapján szerinte meg lehet kezdeni a gyakorlati munkát.

"Rengeteg teendő van, nem az egészségügy egy-egy mozzanatához nyúlunk hozzá, hanem

tulajdonképpen az egész magyar egészségügyet alakítjuk át"

- fogalmazott az InfoRádiónak Kásler Miklós, hozzátéve, éveken keresztül több gyakorlati intézkedés várható majd, széles alapokon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×