Infostart.hu
eur:
375.24
usd:
317.92
bux:
127391.41
2026. február 26. csütörtök Edina

Emléknapot kaphat az Aranycsapat

Az 1954. május 23-án játszott és 7-1-es magyar győzelemmel zárult Magyarország-Anglia labdarúgó-mérkőzés 65. évfordulója lehet először a legendás Aranycsapat hivatalos, Országgyűlés által is jóváhagyott emléknapja. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint Puskás Ferenc és társai mindig a magyar nemzetet képviselték.

„Mindenféleképpen szeretnénk méltó emléket állítani az Aranycsapat szereplésének” – hangsúlyozta Kásler Miklós, hozzátéve: a hazaszeretet és a nemzetet megnyomorító nemzettel szembeni ellenállás fontosságát szeretnék kiemelni. A miniszter megjegyezte: Puskás Ferenc csapata a magyar emlékezet része, céljuk, hogy ebben a nemzet minél szélesebb rétege osztozna.

Kásler Miklós kiemelte:

a magyar labdarúgásnak nagyon régi hagyományai vannak,

az 1938-as vb-n második lett a nemzeti együttes. „Futball-legendák voltak akkor is” – fogalmazott. A tárcavezető hozzátette: amikor csúcsformában lett volna a magyar válogatott, nem rendeztek világbajnokságot, 1942-ben és 1946-ban sem tartották meg a világversenyt, illetve 1950-ben – érthetetlen okokból kifolyólag – hazánk nem vett részt a vb-n.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×