eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Nyitókép: Facebook / Lázár János hivatalos oldala

Újabb tisztséget kapott Lázár János

Újabb megbízatást kapott Lázár János Orbán Viktortól. A miniszterelnök a hódmezővásárhelyi tram train megépítésért felelős kormánybiztossá nevezte ki a volt minisztert, aki a mezőhegyesi ménesbirtok és a nemdohányzók érdekei felett is őrködik.

Hódmezővásárhely és Szeged között naponta négyezer ember ingázik, és hiába jár vonat és a busz is, háromezren személyautót használnak, mert az gyorsabb és kényelmesebb. Ezért döntött úgy néhány éve a két település, hogy egy úgynevezett tram trainnel, vagyis átszállás nélküli vasút-villamossal köti össze Hódmezővásárhelyet és Szegedet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2015 novemberében 23 milliárd forintra becsülte a beruházás költségét, 2017 augusztusban az azonban váratlanul 48 és fél milliárdra módosította a kalkulációját. Hódmezővásárhely volt polgármestere, a város jelenlegi országgyűlési képviselője, Lázár János még Miniszterelnökséget vezető miniszter volt, amikor azt mondta, hogy ezzel veszélybe került a beruházás. Tíz kérdést tett fel akkori minisztertársának, Seszták Miklósnak, ugyanis őt hibáztatta a kialakult helyzetért.

A Rádió 7-en elhangzottak szerint "tisztáznunk kell, hogy ha a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt mondja, hogy nem fogja elég ember használni és nem jók a megtérülési számok, akkor vajon támogatják ezt a beruházást vagy sem? Ez a beruházás akkor éri meg a magyar adófizetőknek és Hódmezővásárhelynek, ha nemcsak hogy megvalósul, de jól is működik. Ennek feltétele, hogy igénybe vegyék, annak pedig az a feltétele, hogy olcsó legyen. Vajon ehhez mit szól a Volán és a MÁV? Végül pedig azt szeretném megtudni a minisztériumtól, hogy az elmúlt 10 esztendő miért nem volt elég ahhoz, hogy ezt a fejlesztést korrektül előkészítsék?"

Lázár János tavaly tavasszal azt is tudni akarta, hogy mi az árkülönbség oka, a fejlesztési minisztérium szerint mennyibe fog kerülni a beruházás, készült-e hozzá hatástanulmány, számíthatnak-e uniós támogatásra és miért nincs még támogatási szerződés?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly áprilisban azt írta közleményében, hogy a MÁV-Start szabályosan, ráadásul a Lázár János által vezetett Miniszterelnökség jóváhagyásával szerezte be a járműveket, és nem igaz, hogy a beruházás költsége megduplázódott. A tárca szerint a projekt azért került veszélybe, mert az Európai Unió kétségesnek tartja a megtérülését, de ha Brüsszel nem ad rá pénzt, akkor majd az állam kifizeti - ígérte a fejlesztési minisztérium.

Azóta sok minden történt. Lázár János jelöltje, Hegedűs Zoltán idén februárban Hódmezővásárhelyen alulmaradt az ellenzéki Márki-Zay Péterrel szemben az időközi polgármester-választáson, Lázár pedig áprilisban ugyan ismét simán bejutott az Országgyűlésbe, de az új kormányba már nem került be.

Orbán Viktor miniszterelnök augusztusban kinevezte a miniszterelnöki biztosnak. Ebben a minőségében kezdeményezte, hogy a 2020 után születettek ne vásárolhassanak cigarettát. de ezt a javaslatát miniszteri utódja, Gulyás Gergely nyilvánosan komolytalannak minősítette, a kormányfő pedig azzal a mondattal vetette el, hogy "én a szabadság oldalán állok".

Ennek ellenére Orbán Viktor a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtokért felelős kormánybiztossá is kinevezte őt, most pedig rábízta a traim train projektet is. Lázár János a napokban egy Facebookra felöltött videón beszélt a beruházásról.

"Ez az elmúlt 100 év legnagyobb hódmezővásárhelyi beruházása, 60 milliárd forintot ér, és a hódmezővásárhelyieknek egyetlen vasat sem kell hozzátenniük. Egy európai próba és magyar kísérlet arra, hogy két várost hogyan lehet összekapcsolni" - mondta.

Lázár János kormánybiztosként nem csak a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram tarin megépítéséért, hanem Szeged–Szabadka–Baja-vonal kialakításáért is felel kormánybiztosként, de plusz díjazást nem kap ezért a munkáért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 20:00
×
×
×
×