Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.88
bux:
145950.65
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pxhere

Sok átalakítás jön a balatoni bringakörúton

Jövőre elkezdődik a balatoni kerékpáros körút átfogó fejlesztése, amelynek eredményét 2021-től szinte minden érintett településen érezhetik majd a bringások.

"A komplex projekt célja, hogy a több mint 200 kilométeres tókerülő úton a lehető legtöbb helyen három méter széles burkolat és jól követhető táblarendszer álljon a bringások rendelkezésére, illetve ezzel párhuzamosan javuljon a kerékpáros szolgáltatások minősége is" - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Turisztikai Ügynökség által a hazai és külföldi médiának szervezett study tour keretében megtartott sajtóbeszélgetésről.

A minisztérium álláspontja szerint minderre azért van szükség, mert

a főszezonban annyira megnövekedett a biciklis forgalom, hogy sok helyen nem elég széles a kerékpárút, több szakaszon pedig már nem megfelelő a burkolat minősége vagy az autóforgalom nagysága.

A balatoni kerékpáros körút kapcsán elkészült átfogó megvalósíthatósági tanulmány alapján - az építőiparban tapasztalt áremelkedést is figyelembe véve - az infrastrukturális fejlesztésekre megközelítőleg 16 milliárd forintot, míg a szolgáltatások színvonalának emelésére 1,2 milliárdot tervez fordítani a kormány. A beruházás többnyire hazai költségvetési pénzekből valósulhat meg, de körülbelül 4,8 milliárd forint értékű uniós forrást is fel tudnak használni hozzá.

Jelenleg az engedélyezési és kivitelezési tervek készítése, illetve egyes szakaszokon már a kivitelezés közbeszerzése zajlik.

A komplex infrastrukturális beruházás keretében elkészül majd a körút hiányzó szakasza a Balaton északnyugati térségében, Balatonrendesnél, javulni fog a burkolat minősége és a kitáblázás rendszere, illetve a jelenleginél biztonságosabbá válnak a forgalmasabb utakon, illetve a vasúton való átvezetések.

Kapcsolódó fejlesztések

Ezzel párhuzamosan a kerékpárosok számára elérhető szolgáltatások színvonala is emelkedni fog, például újabb pihenőhelyek kialakításával. Ugyanakkor a kormány arra is törekszik, hogy a sportkedvelők más szabadidősportos tevékenységeket - például a vitorlázást, a gyalogos túrázást, a lovaglást, illetve a kajakozást, kenuzást - az eddiginél jobb feltételek között próbálhassanak ki, illetve végezhessék a térségben, így egy még komplexebb balatoni élményt nyújtson nekik.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, csalást kiáltott Magyar Péter, felpörög a törvénygyár

Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, csalást kiáltott Magyar Péter, felpörög a törvénygyár

Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Kedden számos kérdésben hoz döntést a Parlament. Az Országgyűlés délelőtt elfogadta, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×