Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Az irányváltó hibája miatt történt a hajóbaleset Budapesten a Parlamentnél

Kisodródott a part menti kövekre egy menetrend szerint közlekedő BKV-hajó a Parlament környékén péntek délután, az utasokat tűzoltóhajó segítségével tették partra.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője közölte: tizenkét utas volt a hajón, nem sérült meg senki. A mentésnél a BKV-hajó mellé álltak tűzoltóhajóval, hogy arra szállhassanak át az utasok, majd egy közeli stéghez vitték őket, ahol kiszálltak.

A balesettel kapcsolatban BKV Zrt. az MTI-vel azt közölte, hogy a D12-es járat alvállalkozói tulajdonban lévő "Szentendre" hajójának irányváltója elromlott, a hajó orra a Kossuth téri kikötő melletti, a Duna alacsony vízállása miatt kiálló kövekre "dobódott".

Az utasok nem voltak veszélyben. Az eset után a cserehajó azonnal elindult, és elvitte az utasokat. A járatok azóta menetrend szerint közlekednek, a meghibásodott hajót pedig javításra elszállították - olvasható a közlekedési társaság közleményében.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×