Infostart.hu
eur:
375.33
usd:
317.85
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Százezer ember átcsoportosításáról beszélt a VOSZ

A szakszervezet szerint ennyi alkalmazottat át lehetne csoportosítani a közszolgálatból a versenyszférába.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára a Világgazdaságnak nyilatkozva úgy vélte: a köztisztviselők, kormánytisztviselők mellett az állami és az önkormányzati vállalatoknál is lehetne ésszerűsíteni a humánerőforrás-gazdálkodást, és a költségvetési szerveknél dolgozó 120 ezer közfoglalkoztatott egy része is elhelyezkedhetne a versenyszférában.

Az érdekképviselet vezetője szerint ez enyhíthetné a mintegy 200 ezer fős hiányt a versenyágazatban.

Dávid Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon az állam túlfoglalkoztat, ötszintű (települési, járási, megyei, regionális és országos) a közigazgatás, ez nemcsak kifizetett béreket jelent, hanem működési kiadásokat is; amin bizonyára lehetne karcsúsítani.

Összességében 1-1,2 millió embert foglalkoztatnak állami forrásokból, és a számottevő átcsoportosítással az állam jelentős összegeket spórolhatna meg, a versenyszférában dolgozók pedig jövedelmet termelnének.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×