Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
326.04
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay.com

Nem a tanórák számával, hanem a nyelvoktatás hatékonyságával van baj

A magyar diákok nyelvtudásának fejlesztésével azért is fontos foglalkozni, mert több kutatás is mutatja, hogy ebben a hazaiak elmaradnak más országoktól. Pedig a közoktatásban megfelelő mértékben van jelen az idegennyelvi képzés.

Az Eurostat régebbi felmérése szerint a magyarok csupán 37 százaléka beszél legalább egy másik nyelvet, az Európai Bizottság oktatási főigazgatóságának kutatása pedig azt mutatta meg, hogy aki már megtanult egy idegen nyelvet, nem szívesen ismerkedik egy másikkal. Vélhetően a nyelvoktatás hatékonyságával van a baj, mivel tanórákból elvileg van elég – mondta korábban az InfoRádióban Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke.

„Az órák száma biztos, hogy elegendő, hogyha azt jól használjuk fel”

– fogalmazott. Az érettségiig 936 órát foglalkozik diák az első idegen nyelvvel, nyelviskolában pedig 480 óra szükséges a középfok eléréséhez.

Szerinte hosszútávon jó eredményeket hozhat az a 2020-tól hatályos rendelkezés, amely előírja a felsőoktatásba jelentkezőknek egy középfokú nyelvvizsga megszerzését. Jelenleg a minimális elvárás az érettségi elégséges minősítésének megkapása, ez alapfokú nyelvismeretet feltételez – hívta fel a figyelmet Berényi Milán.

A Nyelvtudásért Egyesület elnöke kritikusabb volt. Rozgonyi Zoltán szerint a jogalkotó azzal nem számolt, hogy

a felvételire érdemes diákok legalább 30 százaléka nem lesz abban a helyzetben, hogy a középiskolában nem megszerzett tudást magánforrásból finanszírozva pótolja.

A Magyar Nemezti Bank 180 pontos versenyképességi javaslatában a köz- és a felsőoktatással is foglalkozik, hangsúlyozva a nyelvtudás fejlesztését. Szorgalmazzák például, hogy a televíziókban több feliratos filmet adjanak, hogy több diákcsere programot hozzanak létre a közoktatásban is, vagy hogy az állam támogassa az idegen nyelvű szakköröket és nyelvvizsga-felkészítőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Eger nagyságú várost veszítünk el gyógyítható betegségekben: miért tart itt Magyarország?

Eger nagyságú várost veszítünk el gyógyítható betegségekben: miért tart itt Magyarország?

Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhatunk olyan – gyakran gyógyíthatatlan betegségekre kifejlesztett – személyre szabott, innovatív terápiákkal, amelyek korábban csak a leggazdagabbak számára voltak elérhetőek. Bár ezek a modern kezelések még mindig rendkívül költségesnek tűnnek, a gyógyszerfejlesztés összetett ökoszisztémája, a hosszú távú kutatási ciklusok és a szabadalmi rendszerek mögött szigorú gazdasági összefüggések állnak. Ugyanakkor egyáltalán nem elrugaszkodott vagy elképzelhetetlen, hogy ezek a korszerű terápiák előbb-utóbb – akár részben – a társadalombiztosító által is finanszírozhatóvá váljanak, hiszen a betegek gyógyulása révén elért hosszú távú társadalmi és gazdasági megtakarítások igazolhatják a ráfordítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×