eur:
409.99
usd:
359.84
bux:
86481.06
2025. április 14. hétfő Tibor

A nagyközönségnek szóló diplomáciai lexikont adtak ki

Az önálló magyar külügyminisztérium századik évfordulójára készült el a Diplomáciai Lexikon, amit a Külügyi és Külgazdasági Intézetben mutattak be. Az eseményen felszólalt Martonyi János volt külügyminiszter, aki hangsúlyozta: a kötet célja az, hogy hozzájáruljon a külkapcsolatokkal, nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő általános művéltségi szinthez.

Ez a könyv a nagyközönségnek szól – hangsúlyozta a volt külügyminiszter. Martonyi János a könyvbemutatón azt mondta: kaotikus világban élünk és ez megmutatkozik a szóhasználatunkban is. "Ebben a zűrzavaros világban rengeteg fogalom tisztázatlan, nagyon sok szónak nem egyértelmű az értelme, és sok szemantikai problémával állunk szemben, hiszen mást értünk ugyanazon kifejezések alatt.

Ez a lexikon segíthet abban, hogy ezt a káoszt valamelyest oldjuk,

és legalább annyit elérjünk, hogy amikor vitatkozunk egymással, akkor a szavak jelentése nagyjából ugyanazt jelölje a vitapartnerek számára" - tette hozzá Martonyi János.

Bába Iván, a kötet szakmai főszerkesztője beszédében kiemelte: bárki olvashatja ezt a könyvet, ugyanis nem csak a szakmának szól. "Nincs tolvajnyelv. Úgy igyekeztünk megszerkeszteni a szócikkeket, hogy egy bizonyos műveltségi szinttel olvasható legyen. Ebből következően a kézikönyv jól hasznosítható egyetemi tankönyvként is, valamint a közigazgatásban dolgozók is haszonnal forgathatják" - mondta Bába Iván.

A könyvet az interneten, ingyen le lehet tölteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ukrán kritika: alkalmatlan a német fegyverek többsége a háborúra

Ukrán kritika: alkalmatlan a német fegyverek többsége a háborúra

Az Ukrajnát támogató országcsoport brüsszeli találkozóján a német védelmi miniszter újabb fegyverszállítmányt jelentett be az Oroszország által ostromlott országnak. Ukrajna ugyanakkor egy kiszivárgott dokumentum szerint elégedetlen a német fegyverek bevethetőségével.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.14. hétfő, 18:00
Magyar Levente
a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára
Papírkáoszból digitális rend: így duplázódhat meg a hatékonyság az építkezéseken

Papírkáoszból digitális rend: így duplázódhat meg a hatékonyság az építkezéseken

A hazai építőipar egyik súlyos gondja az alacsony hatékonyság. A munkafolyamatok digitalizációja ma már minden piaci szereplő számára elérhető megoldás a teljesítmény, a minőség, a versenyképesség javítására, mégis sokan tartanak az alkalmazásától. A tartózkodás leggyakoribb oka, hogy drágának, bonyolultnak, nehezen elsajátíthatónak tartják az új technológiát. A másik ok az, hogy a digitalizáció általános előnyeiről ugyan sokan hallottak, de azt már kevesebben látják át, hogy a saját cégüknél milyen kézzelfogható eredményekkel járhat az átállás az új megoldásokra. A PlanRadar az ügyfeleinek visszajelzései alapján három konkrét példát mutat be, ami azt igazolja, miért érdemes belevágni a váltásba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×