Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
317.93
bux:
127361.62
2026. február 26. csütörtök Edina
Holtág a szigetközi Dunaszigeten 2015. június 22-én. A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság 2004-ben létrejött kezdeményezésére a Duna menti országok június 29-én ünneplik a Nemzetközi Duna Napot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet Európa második leghosszabb folyójának értékeire és megóvására.
Nyitókép: MTI Fotó: Kallos Bea

Kétmilliárdos árvízvédelmi beruházás a Felső-Dunán

Csaknem két milliárd forintból újul meg a felső-dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme, és vízpótlást is végeznek a területen. Az uniós forrásból finanszírozott projektről Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese beszélt az InfoRádiónak.

Az 1995-ben szigetközben épült fenékküszöbnek az volt a célja, hogy megemelje az elterelt Dunából érkező kevesebb vízhozamot, ebből a megemelt víztérből pedig oldalra ki tudjon folyni a mellékágrendszerbe a víz. A fenékküszöböt azonban nem úgy tervezték, hogy 23 évig üzemeljen, így szükségessé vált a rekonstrukciója - mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese.

"A projekt keretében a vízpótlást segítő műveket, zsilipeket, hidakat építik úgy át, hogy bírják a nagyobb terhelést.

A feltöltődött mellékágrendszereket rehabilitálják akár kotrással, akár más beavatkozással - tette hozzá Láng István.

A rekonstrukciót közel kétmilliárd forintból (1, 9 milliárd forint) és a Környezeti és energiahatékonysági operatív program keretein belül, uniós forrásból finanszírozzák.

Nagyobb biológiai sokféleség alakulhat ki

Láng István szerint több célja is van a szigetközi vízpótlórendszernek, de

a természetvédelmi célok prioritást élveznek, mert erre épül a turisztika és a térség bevétele.

"Itt új természeti élőhelyeket is fogunk kialakítani, hiszen ha magára hagyjuk a mellékágrendszert két árvízvédelmi töltés között, nem feltétlen tudja magát reprodukálni, tehát ezt beavatkozásokkal kell segíteni. Szükségünk van a zátonyokra, vagy a mocsarakra annak érdekében, hogy a szigetköz továbbra is sokszínű maradjon" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×