Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
322
bux:
126882.74
2026. február 23. hétfő Alfréd

Vegyszeres hordókra bukkantak a ház alatt - anyagi segítséget kapnak a lakók

Visszatérítendő anyagi segítséget nyújt a kormány a vegyszerszennyezés miatt lakhatatlanná vált Grassalkovich úti ház lakástulajdonosainak.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a XXIII. kerületi hatlakásos társasházi ingatlan tulajdonosai lakásonként 15 millió 700 ezer forintot kaphatnak. Az összeg a tulajdonosokat terhelő pénzintézeti hitel törlesztésére, illetve a tulajdonosok lakhatását biztosító fizetési kötelezettségre használható fel. A költségvetésben 94 millió 200 ezer forintot csoportosítanak át.

A területen vélhetően az 1960-as évektől szakszerűtlenül tároltak vegyszereket,

a talaj a felszín közelében ólommal, nikkellel, rézzel, cinkkel szennyeződött.

A Greenpeace környezetvédelmi szervezet szerint a területet annak idején úgy adták el, hogy a talajt mentesíteni kell. A 2000-es években két társasházat építettek fel az ingatlanon.

2010-ben több robbanás is történt: ezek következtében a felszínre került egy régi pince, amelyben lyukas hordókat, vegyszeres üvegeket találtak.A lakóingatlanokat ezután életveszélyessé nyilvánították. A tulajdonosok pereket indítottak.

A tulajdonosok Soroksári Önkormányzaton keresztül kapják meg a pénzt, amit a 2010 júniusában bekövetkezett robbanás miatt keletkezett károk megtérítése iránt indított per jogerős befejezése után kapják meg, és azt - különböző feltételekkel - a per jogerős lezárását követő egy éven belül kötelesek visszafizetni.

A kormányhatározat rögzíti: "az anyagi segítségnyújtás a magyar állam részéről nem jelenti a robbanáshoz vezető okok bekövetkezéséért a felelősség elismerését".

Címlapról ajánljuk
Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×