Infostart.hu
eur:
375.28
usd:
318
bux:
127586.49
2026. február 26. csütörtök Edina
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (j3), Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Démétér Ház bővítésének fővédnöke (b4), Kriván Gergely osztályvezető főorvos, a Démétér Alapítvány elnöke (j2) és Wolf András, a Market Zrt. üzemeltetési igazgatója (b) meggyógyult gyerekekkel közösen felavatja a Démétér Ház új épületszárnyát Budapesten, a Dél-pesti Centrumkórház Hematológiai és Infektológiai Intézetben 2018. július 9-én. Az új épületszárnyban apartmanokat alakítottak ki a csontvelő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és szüleik részére.
Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Társadalmi összefogással bővítették a Démétér Házat

Átadták a Démétér Ház új épületszárnyát. Az intézményben a csontvelő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyermekeknek és szüleiknek hat új apartmant és foglalkoztató helyiségeket alakítottak ki.

Kásler Miklós emberi erősoforrások miniszter, Széchenyi-díjas onkológus az átadóünnepségen egyebek között arról beszélt, hogy a beruházás a kormányzati támogatás mellett jelentős társadalmi összefogással készült.

„A család egységének fenntartása nem csupán a szülőknek a feladata, hanem mindenkinek megvan benne a szerepe.

Megvan a társadalomnak, de megvan a kormányzatnak is” – fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter szerint az egészségügyben dolgozóknak az a feladatuk, hogy a legsúlyosabb betegek számára biztosítsák a legkorszerűbb gyógyító eljárásokat és az emberhez méltó körülményeket. „Az egész magyar társadalom részt vett abban, hogy olyan környezetet lehessen kialakítani, amely az elérhető maximumot nyújtja rászoruló gyermekeinknek” – tette hozzá.

A Szent László Kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályán évente 45-50 beteget transzplantálnak.

Évről évre nő az így kezelt betegek száma, mert egyre több betegségben terápiás lehetőség a csontvelői őssejttranszplantáció – mondta az InfoRádiónak Sedlák Gabriella. A Démétér Ház programkoordinátora hozzátette:

az új épületszárnyban hat új apartman épült, és kialakítottak közösségi tereket és foglalkoztatószobákat is.

Az épület célja, hogy amíg a gyermek az osztályon gyógyul, a szülő ott tudjon aludni, illetve a kórházi kezelésre már nem szoruló gyermek, aki gyakori ellenőrzést igényel, ott gyógyulhat még 2-3 hónapig. Sedlák Gabriella elmondta, hogy az épület újonnan épített részén lesz a pszichológusnak kialakított foglalkoztató, játszószoba, tornaszoba, ahol a gyógytornát végzik majd, továbbá konyha és mosókonyha is épül.

A beruházás több mint 175 millió forintba került, az adományokból, társadalmi összefogásból és a kormány támogatásából épült fel a ház, a kivitelező a munkálatokat önköltségi áron végezte el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×