Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
330.2
bux:
116499.51
2026. január 12. hétfő Ernő
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Országos Bírói Tanács alakuló ülésén a Kúria épületében 2018. január 30-án.
Nyitókép: Mohai Balázs

Handó Tünde: a bírói függetlenséget semmi sem fenyegeti

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke biztos abban, hogy semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget, így a közigazgatási bíráskodás tervezett szervezeti önállósága sem.

Handó Tünde a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában felidézte, 1949-ben szüntették meg Magyarországon a magát már-már Alkotmánybírósággá kinövő felsőszintű közigazgatási bíráskodást, így most gyakorlatilag a hagyományokhoz térünk vissza, és a kérdés 1990 óta napirenden van.

Kiemelte, hogy különleges szerepük van az Európa-szerte szintén jellemzően önálló bírósági szervezetként létező, a közigazgatási ügyek elbírálásával foglalkozó fórumoknak. Mint mondta, ez "érzékeny terület", hiszen ezek az ügyek az állam működését érintik.

Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy ez hány bíróságot jelent majd és hány szakemberre lesz szükség. Utalt arra, hogy az igazságügyi miniszter bizottságot állított fel a koncepció részleteinek egyeztetésére.

Az ellenzők felvetéseire reagálva közölte, biztos abban, hogy amint valaki a bírói széket elfoglalja, a döntéseit a jogszabályok és a tényekről való meggyőződése alapján hozza meg.

"Ez a lényege a bírói függetlenségnek, biztos vagyok benne, hogy ezt semmi sem fenyegeti" - fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) néhány tagja is ellenzi az elképzelést, azt mondta:

megdöbbenve olvasta, hogy magyar bírák egy Brüsszel által finanszírozott testülethez fordultak.

"Sajnálatosnak tartom azt (...), hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat" - fogalmazott.

Kitért arra, hogy a bírósági szervezeten belül a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal mellett harmadikként létrehozott OBT egy bírói testület, amelynek feladata felügyelni a központi igazgatást és közreműködni abban.

"Valahogy az utóbbi hónapokban ez a közreműködés egyáltalán nem látszik megvalósulni, a felügyeletet pedig egy statáriális bíróságosdiként gyakorolja a testület, illetve most már nem is tudja gyakorolni, hiszen nem működik törvényesen" - mondta Handó Tünde.

Hozzátette, "úgy tűnik, hogy nagyon sok olyan kérdést vesznek napirendre, amely azt szolgálja, hogy hibákat találjanak, vagy ha nincsenek, akkor hibákat kreáljanak". Handó Tünde szerint "ezek a tárgykörök nagyon sokszor az egyes tagok személyes érdekeiből vagy sértettségéből eredeztethetők". Megjegyezte,

e testület tagjának lenni egyfajta mentelmi jogot is jelent a fegyelmi felelősség alól, és "ezzel visszaélnek egyes tagok ebben a testületben".

Az OBH elnöke ugyanakkor azt mondta, bízik abban, hogy a helyzet hamarosan rendeződik, akár a törvényhozás által, vagy a bírói kar véleménynyilvánításának köszönhetően is. Szerinte van jelzésértéke annak is, hogy a tanács 27 választott tagja és póttagja közül eddig 17 lemondott.

Handó Tünde a kinevezési gyakorlatot érintő kritikákra reagálva szólt arról, hogy 2017-ben 274 bírói pályázatot bíráltak el, ezek közül 15 lett eredménytelen (7 technikai okok miatt), szerinte az összes pályázatnak csak mintegy 2 százaléka az, amin "lehet vitatkozni".

Kitért arra is, hogy az elmúlt 6 évben 40 százalékkal csökkentették a 2 éven túli ügyek számát. Míg például Olaszországban 958 nap a perek átlagos ideje a járásbírósági polgári ügyekben, addig Magyarországon 156 nap - tette hozzá.

Mint mondta, az uniós úgynevezett igazságügyi eredménytábla is azt igazolja, hogy a magyar bírósági szervezetek a tárgyszerű mutatókban Európa élvonalában vannak, a közigazgatási bíráskodás gyorsaságát tekintve is, hiszen a tavaly publikált 2. helyről az 1. helyre tudtunk lépni.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Figyelmeztetnek a meteorológusok: tragikus a helyzet a világ legmagasabb hegységében az időjárás miatt

Figyelmeztetnek a meteorológusok: tragikus a helyzet a világ legmagasabb hegységében az időjárás miatt

Egyre kevesebb hó hullik télen a Himalájára, ezért a hegyvonulat sok helyen jelenleg is kopáran, sziklásan áll, amikor vastag hótakarónak kellene fednie – figyelmeztetnek a meteorológusok. Szerintük az elmúlt öt tél többségében az 1980–2020 közötti átlaghoz képest jóval kevesebb csapadék hullott a világ legmagasabb hegységében. A visszahúzódó gleccserek és a csökkenő hómennyiség destabilizálja a hegyoldalakat, mivel eltűnik az a jég és hó, amely addig összetartotta a kőzetet. Emellett, az alacsony csapadékmennyiség a térség folyóinak vízhozamát is negatívan befolyásolja - írta meg a BBC.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×