Infostart.hu
eur:
385.42
usd:
331.38
bux:
120804.77
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Erőss Loránd érdemelte ki idén a Dr. Szabó György-díjat

Dr. Erőss Loránd idegsebész, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet munkatársa kapta idén a Hemingway Alapítvány Dr. Szabó György orvostudományi díját.

A Hemingway Alapítvány 1998 tavaszán alapította meg a neves orvosprofesszorról elnevezett Dr. Szabó György-díjat, melyet évente a magyar orvostudomány egy-egy kiemelkedő személyiségének adományoznak a kuratórium döntése alapján. A 2018. évi díjat Dr. Erőss Loránd egyetemi docens nyerte el tudományos, orvosi, valamint oktatói munkásságának elismeréseként. A díjat Vízi E. Szilveszter akadémikus, a kuratórium elnöke, Fazekas Árpád, Jakab Ferenc, Rosivall László, Surján László, Mikola István és Szabó Dezső, valamint George F. Hemingway, a kuratórium tagjai ítélték oda.

"Akik korábban megkapták ezt a díjat, példaképeim, tanáraim, olyan emberek, akikre mindig felnéztem, és a mai napig elérhetetlen szakmai magasságban vannak. Ezért ez a díj nagy elismerés számomra, és az eljövendő díjazottak számára is" - mondta a díjátadó után az InfoRádiónak Erőss Loránd idegsebész, fájdalomterapeuta, ideggyógyász osztályvezető főorvos, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet munkatársa. A Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi docense, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának tanára hozzátette, a díj presztízse évről évre nő, elsősorban a kuratórium munkájának köszönhetően, mert olyan díjazottak voltak, akik az országban maradandót alkottak.

Erőss Loránd a legbüszkébb az epilepsziasebészetben elért eredményekre, amelyeket nem egyedül, hanem egy munkacsoporttal vívott ki.

"Büszke vagyok arra is, hogy ki tudtam építeni és meg tudtam erősíteni a transzlációs kutatást az intézetünkben, össze tudtam kapcsolni a kutatókat és a klinikusokat, össze tudtam kapcsolni azokat a tevékenységeket, amelyeket korábban vagy nem végeztünk, vagy csak részben próbáltuk. Ez most rendszerszerűen működik a nemzeti egykutatási program részeként" - mondta az elismert idegsebész, és arról is beszélt, hogy a tevékenysége révén a mozgászavarban szenvedőket, a Parkinson-kórosokat, az epilepsziásokat, a gerincvelősérült betegeket, a krónikus fájdalmaktól szenvedőket olyan új orvosi eszközökkel tudják gyógyítani, amelyekhez a hozzáférés ebben a régióban eléggé limitált.

A díj korábbi nyertesei:

  • 1998-ban prof. Dr. Halász Béla akadémikus
  • 1999-ben prof. Dr. Besznyák István akadémikus
  • 2000-ben prof. Dr. Flerkó Béla akadémikus
  • 2001-ben prof. Dr. Palkovits Miklós akadémikus
  • 2002-ben prof. Dr. Rák Kálmán tanszékvezető egyetemi tanár
  • 2003-ban prof. Dr. Tulassay Tivadar akadémikus
  • 2004-ben prof. Dr. Rozsos István egyetemi tanár
  • 2005-ben prof. Dr. Dzsinich Csaba egyetemi tanár
  • 2006-ban prof. Dr. Sótonyi Péter akadémikus
  • 2007-ben prof. Dr. Schaff Zsuzsa akadémikus
  • 2008-ban prof. Dr. Nyáry István tanszékvezető egyetemi tanár
  • 2009-ben prof. Dr. Kopp Mária tanszékvezető egyetemi tanár
  • 2010-ben prof. Dr. Rihmer Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár
  • 2012-ben prof. Dr. Gulyás Balázs akadémikus
  • 2015-ben prof. Dr. Hangody László akadémikus
  • 2017-ben prof. Dr. Lang György intézetigazgató

Erőss Loránd korábban az InfoRádió Aréna című műsorának a vendége volt. A beszélgetést itt megnézheti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Az amerikai gazdaság gyorsul, a Fed befejezte a szigorítást, az inflációs adatok megnyugtatóak – a tőzsdék mégsem tudnak új lendületet venni, hiszen például a Nasdaq 100 sem emelkedett hónapok óta új csúcsra. Miért fullad ki minden ralikísérlet, amikor a hírek látszólag tökéletesek? A válasz nem a kamatokban és nem is a vállalati jelentésekben rejlik, hanem a pénzügyi rendszer "gépházában", ahol csendben, de radikálisan átrajzolódtak az erőviszonyok. Egy kritikus védőháló épp most foszlott semmivé, és a Fed kénytelen volt a színfalak mögött beavatkozni - de az eredmény egészen más lehet, mint amire a piac számít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×