Infostart.hu
eur:
375.35
usd:
318.05
bux:
127540.74
2026. február 26. csütörtök Edina

Ők a leggazdagabb magyarok - új nevek a listán

Egyetlen esztendő alatt negyedével nőtt a legtehetősebb magyarok vagyona - derül ki a 17. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb 2018 kiadványból.

Az ország legtehetősebb polgárai egy év alatt 890 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat, így az összérték 2017 végére 4267,4 milliárd forintra nőtt. A képet árnyalja, hogy a jelentős növekedésből Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása egymagában 160 milliárdot, azaz a teljes 100-as kör bővülésének ötödét tette ki. Az egykori felcsúti gázszerelő ugyanis tavaly még csak az ötödik helyet foglalta el 120 milliárd forintos vagyonnal.

A 2018-as állapot alapján több mint 42,6 milliárd forint egy magyar milliárdos átlagvagyona. A szóródás persze most is nagy: a legújabb listára 8,2 milliárdos vagyonnal lehetett bekerülni, míg az első helyen 320 milliárd forint becsült vagyonnal Csányi Sándor áll. A tavalyi ötödik helyről a másodikra ugrott fel Mészáros Lőrinc, aki 40 milliárd forintra közelítette meg az élen álló OTP-vezért. Csányi 2011 óta megszakítás nélkül vezeti a 100 leggazdagabb éves listáját.

A képzeletbeli dobogó harmadik helyén a közelmúltban elhunyt Demján Sándor állhatna 260 milliárdos vagyonnal, míg a negyedik Gattyán György 240 milliárddal. Az első tízben kapott helyet csökkenő sorrendben Bige László, Széles Gábor, Veres Tibor, Felcsuti Zsolt, Kasza Lajos és Rákosi Tamás - utóbbi 100 milliárd forintra növelte vagyonát tavaly.

Az idei százas listán négy új név található. A legelőkelőbb pozícióban (26.) Jellinek Dániel, az Indotek-csoport többségi tulajdonosa nyitott. A 31. helyen jegyezték Schmidt Mária és családja vagyonát. A Terror Háza Múzeum főigazgatójaként is ismert üzletasszony azonban inkább visszatérőnek tekinthető, ugyanis férje, néhai Ungár András halálát követően már tagja volt a leggazdagabbaknak. Hozzá hasonlóan nagy visszatérő Jászai Gellért ((94. hely), aki a Mészáros Lőrinc-féle cégcsoport egyik vezetőjeként és résztulajdonosaként került vissza a milliárdosok közé. Két, korábban jórészt ismeretlen üzletember is megjelent a 2018-as listán, mindketten az ingatlanfejlesztésben érintettek: Pálos Titusz (59.) és Füzesi Attila (98.).

A 100 leggazdagabb című kiadványt a Napi.hu adja ki. Az évente egyszer - májusban - megjelenő kiadvány először 16 évvel ezelőtt, 2002-ben jelent meg - akkor még a Magyar Hírlap kiadásában. A rangsort az első számtól kezdve folyamatosan Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa szerkeszti. A vagyoni becslések elkészítésében a Céginfo.hu céginformációs rendszer segítette. A kiadványban található szócikkek a nyilvános adatbázisokban közölt adatokon alapulnak, amelyeket személyes kapcsolatfelvétel során megszerzett friss, autentikus információk egészítenek ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×