Infostart.hu
eur:
375.69
usd:
318.2
bux:
128054.81
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Taxi gépkocsik sora vár utasra a Keleti pályaudvar érkezési oldalánál. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Jászai Csaba

Drágább lesz a taxizás

Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.

A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatot 18 igen szavazattal 5 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A döntés előtti vitában Szeneczey Balázs elmondta, hogy az elmúlt fél évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a fuvarszervező cégek és a taxis érdekképviseletek képviselői között rendszeres tárgyalások zajlottak, és olyan konszenzus született, amelyet a taxisok döntő többsége elfogad.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, a 2013 óta változatlan tarifák kisebb mértékben emelkednek, mint ahogy azt eredetileg a taxisok kezdeményezték.

Sipeki József, a BKIK ipartestületi tagozatának képviselője kifejtette, a fuvarszervező társaságok felmérése szerint a taxisok 87 százaléka egyetértett a tarifaemeléssel, amelyet például a szigorodó gépkocsi-követelmények, a dráguló biztosítások és az online pénztárgép bevezetése is indokol.

A BKIK képviselője általános tapasztalatként említette, hogy a fővárosban egyre nehezebb taxit kapni, ami azt jelzi, nem éri meg taxis vállalkozást indítani, annak jövedelmezősége ugyanis egyre kisebb. Sipeki József szerint ezért összességében - a negatív sajtóvisszhang ellenére is - elfogadhatónak nevezhető az átlagos fuvarra vetítve 10 százalékos tarifaemelés.

Szaniszló Sándor, az MSZP képviselője ezzel szemben elfogadhatatlannak nevezte az emelést, szerinte ugyanis a fővárosnak arra kellene törekednie, hogy a fuvarszervezők olcsóbban is biztosíthassák a szolgáltatásukat.

Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője arra kérte a főpolgármestert, ne engedjen a taxisok nyomásának, és vonja vissza a javaslatot.

Tarlós István válaszában úgy fogalmazott, fanyalogva fogadja azon ellenzéki pártok kritikáit, amelyek városvezetésük ideje alatt nem akartak, illetve nem mertek hozzányúlni ehhez a kérdéshez. Közölte azt is, hogy nem zárkóznak el a taxirendelet további finomításának lehetőségétől.

A főpolgármester előzőleg, még a napirendről szóló vitában szólt arról, hogy a díjemelést nem a főváros kezdeményezte, az nem érdeke, de - mondta - úgy voltak vele, hogy

a taxisok által kezdeményezett díjemelés az ő kockázatuk, ezzel a saját piacukat befolyásolják.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke felszólalásban megerősítette, a most javasoltnál kicsivel magasabb emelést szerettek volna, de elfogadták a város vezetőinek az utasokat védő érveit. Közölte továbbá, hogy a tizenkén nagy budapesti fuvarszervező cégből csak egy nem értett egyet a tarifaemeléssel.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hatalmas robbanások rázták meg az 5 milliós fővárost – Felszálltak a vadászgépek, megindult az atomhatalom támadása

Hatalmas robbanások rázták meg az 5 milliós fővárost – Felszálltak a vadászgépek, megindult az atomhatalom támadása

Napok óta fokozódott a feszültség Afganisztán és Pakisztán között a határon, ami régi konfliktus a két ország között. Kisebb összecsapások voltak, jellemzően a határ menti területeken támadták egymást a felek, de péntek hajnalra lényegében nyílt háború robbant ki. Bevetették a légierőt, robbanásokat lehetett hallani Kabulban, és a helyzet eszkalálódik. A vita egyáltalán nem új, de az a legfontosabb kérdés, hogy ezúttal meddig mehetnek el a felek az összecsapások során.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×