Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
321.79
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Hiller István választmányi elnök, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Tóbiás József pártigazgató (b-j) az MSZP választmányi ülésén a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban (KMO) 2018. április 21-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Külön frakciót alakít az MSZP és a Párbeszéd

Az MSZP és a Párbeszéd külön frakciót alakít, és frakciószövetségként dolgozik az Országgyűlésben - jelentették be a két párt vezetői szombaton Budapesten, a szocialista párt választmányának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Új szövetségeseket keresnek és közös fellépést ajánlanak az ellenzéki pártoknak bizonyos ügyekben. Az MSZP június 17-én tartja tisztújító kongresszusát.

A Párbeszéd három politikusához (Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Tordai Bence) csatlakozik az MSZP-Párbeszéd közös listájáról a parlamentbe jutott Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője, valamint a szocialista Burány Sándor, aki továbbra is az MSZP tagja marad. Azért döntöttek így, hogy külön frakciót alakíthassanak, amihez ötfős létszám kell.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, szeretnék fenntartani az MSZP és a Párbeszéd együttműködését, két frakcióban, de egy szövetségben.

Karácsony: új reményt kell adni

Az április 8-i országgyűlési választást értékelve közölte, van még dolguk, újra hitet és reményt kell adni azoknak az embereknek, akik hisznek a szociális demokrácia eszményében, de ehhez "nem kevesebb, hanem több szövetségre van szükség". Szerinte a változást akarók választópolgárok szélesebb szövetséget szerettek volna, mint amit a pártok ki tudtak alakítani.

Ezért a helyzetet úgy értelmezik - folytatta - , hogy az az út, amin év elején elindult az MSZP és a Párbeszéd, helyes volt.

Újabb szövetségeseket keresnek

Karácsony Gergely azt mondta, a három hónap - amit a két párt végigkampányolt - nem volt elég ahhoz, hogy csodát tegyenek, de ha tovább mennek az úton és újabb szövetségeseket keresnek, akkor a következő négy év alkalmas lehet erre.

Elmondta,

az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetsége létrehoz egy közös koordinációs testületet, amelynek vezetője az MSZP mindenkori frakcióvezetője lesz.

Mi a célja a frakciószövetségnek?

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közölte, a két frakció írásos politikai megállapodást köt a frakciószövetségről. "A kettő több, mint egy" - fogalmazott.

Hozzátette: a két frakció jövő hétfőn együttes ülést tart, amelyen megkötik a megállapodást. Elmondta, a koordinációs testület a közös politikai kialakításáért lesz felelős. Kifejtette: minden parlamenti ügyben (napirend előtti felszólalások, törvényjavaslatok, vagy például interpellációk) egyeztetni fognak, szorosan együttműködve kommunikálnak és a források felhasználásánál is egymással egyetértésben hoznak döntést.

Arra a felvetésre, hogy a házszabályban nem szerepel a frakciószövetség, és mi a céljuk annak létrehozásával, Tóth Bertalan azt mondta, a politikai megállapodással bizonyítani akarják, hogy elszántak a közös politika fenntartásában.

Budapest, 2018. április 21.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke (j3), Hiller István választmányi elnök (j2), Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke (j) és Tóbiás József pártigazgató (j4) az MSZP választmányi ülésén a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban (KMO) 2018. április 21-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest, 2018. április 21. Molnár Gyula, az MSZP elnöke (j3), Hiller István választmányi elnök (j2), Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke (j) és Tóbiás József pártigazgató (j4) az MSZP választmányi ülésén a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban (KMO) 2018. április 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

A frakcióvezető közölte, a többi ellenzéki pártnak is tesznek majd javaslatot, hogy egységesen lépjenek fel bizonyos ügyekben.

Ennek formájára - legyen az például egy ellenzéki kerekasztal - is javaslatot tesznek jövő héten.

Beszámolt arról, hogy nagyon komoly egyeztetés után és a választmány felhatalmazásával lesz Burány Sándor a Párbeszéd-frakció tagja.

A rendszerváltás óta a legfontosabb ülés

Hiller István, az MSZP választmányi elnöke úgy értékelt, a testület 1989 óta a legfontosabb ülésén és döntésein van túl, alapvető változásokról döntöttek.

Véleménye szerint a választmány ülésén értelmes és kemény vita folyt, amelyen nem volt személyeskedés és kiabálás.

Jelezte, a választmány adott felhatalmazást az országgyűlési képviselőcsoportnak a frakciószövetség létrehozására a Párbeszéddel.

Hozzátette: a döntést 71 igen, 7 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett hozták meg.

Bejelentette azt is, hogy a választmány június 17-re összehívta az MSZP tisztújító kongresszusát, amelyen más politikai témák - a választások értékelésének lezárása - is szerepelnek.

Kérdésre Karácsony Gergely beszélt arról, hogy nagyon számítanak az MSZP-Párbeszéd támogatásával, de függetlenként az Országgyűlésbe került Mellár Tamás támogatására, legyen ennek bármilyen jogi formája.

Tóth Bertalan ugyanakkor a helyi, pécsi politikával indokolva véleményét azt mondta, nem látja annak esélyét, hogy Mellár Tamás csatlakozna valamelyik frakcióhoz vagy párthoz.

Arra a kérdésre, mely ellenzéki pártokkal működnének együtt Karácsony Gergely elmondta: minden demokratikus ellenzéki pártot szövetségesnek tartanak. Példát szeretnének mutatni - folytatta - , hogy különböző pártok, amelyek világnézete egybevág, közösen fel tudnak lépni értékeik képviselete érdekében

Ugyancsak kérdésre beszélt arról, hogy elhangzott a választmányi ülésen és egyetért az előválasztás ötletével. Emlékeztetett arra, hogy a VIII. és a XV. kerületben hamarosan időközi polgármester-választás lesz. Véleménye szerint az előválasztás csak egy technika, a cél az, hogy a helyi közösségek bevonásával demokratikus vitában találják meg a legjobb jelöltet.

Talán 2018-ban is hibát követtek el, hogy nem ezt a módszert alkalmazták - jelezte.

A Párbeszéd társelnöke egy másik kérdésre hibaként értékelte, hogy nem jött létre a demokratikus pártok együttműködése a választáson, szerinte ezért szavaztak át vidéken sokan a Jobbikra. Ezért volt az, hogy a baloldal elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban tudott az esélyes kihívó szerepében fellépni - mutatott rá. Hozzátette: ezzel együtt is jobban meg kell érteniük a magyar vidék társadalmát.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×