Infostart.hu
eur:
381.41
usd:
321.28
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula, az MSZP elnöke (b-j) az MSZP-Párbeszéd választási eredményváró rendezvényén, az MSZP újbudai székházában 2018. április 8-án.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Molnár Gyula nem jelölteti magát az MSZP júniusi tisztújításán

Az MSZP még ma kezdeményezni fogja, hogy nyissanak ki urnákat, és kiderüljön, történtek-e szabálytalanságok - jelentette be a párt távozó elnöke. Molnár Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy ő hogyan folytatja a politizálást, illetve hogy közösen indul az MSZP és a Párbeszéd az európai parlamenti választásokon.

Molnár Gyula, az MSZP távozó elnöke azt mondta: ha az ellenzéki pártok által delegált megfigyelők nem érzékeltek problémát az urna és a jegyzőkönyv között, akkor a vitatott szavazatoknak benne kell lennük az urnákban. Közölte azt is, hogy az MSZP kikérte az összes helyi jegyzőkönyvet, és ezeket nyilvánosságra is fogják hozni az ujraszamlalas.hu oldalon. Molnár Gyula úgy vélte ugyanakkor, hogy

a választás folyamatában lehetnek emberi hibák, amelyek a kétharmad ügyét billegtetnék, de a Fidesz győzelmét nem befolyásolnák.

Közösen indul az európai parlamenti választásokon az MSZP és a Párbeszéd - erősítette meg a szocialisták leköszönő elnöke. Molnár Gyula elmondta: azt

a Párbeszéd dönti el, hogy ki veszi át a zuglói polgármesterséget választó Karácsony Gergely helyét a parlamentben.

Arról is beszélt, hogy azt szeretné, ha a pártja és a Párbeszéd frakciószövetségként dolgozna az Országgyűlésben.

A szocialista politikus úgy vélte, hogy a Közös ország mozgalom többet ártott, mint használt a kampányban. Az LMP-t és az Együttöt pártkísérletnek nevezte, amelynek az ideje szerinte lejárt. Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy a szocialisták is beszállnak a gyűjtésbe, hogy segítsenek az Együtt öt vezetőjének visszafizetni a kampánytámogatást.

A vasárnap az MSZP elnökségével együtt lemondott pártelnök közölte: az MSZP június 16-ra tervezett kongresszusán nem indul a pártelnöki posztért, és frakcióvezető sem akar lenni. Saját választókerületében, helyi politizálással kívánja folytatni a munkát.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×