Infostart.hu
eur:
379.01
usd:
321.7
bux:
125315.16
2026. február 24. kedd Mátyás

Miniszter: gazdaságos, megtérülő és biztonságos lesz a paksi erőmű

Gazdaságosak, megtérülők és biztonságosak lesznek a paksi erőmű megépítendő blokkjai - jelentette ki a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán, Várpalotán.

Süli János a Jó szerencsét! köszöntés elfogadásának 124. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen tartott előadásában hangsúlyozta, hogy az atomenergia-ipar és a bányászat egymást feltételező, egymással összefüggő iparágak.

Kiemelte: a paksi atomerőműben létesítendő két új blokk megépítését a folyamatosan növekvő energiaigény, a meglévő erőműpark elöregedése és a fogyatkozó energiatartalékok indokolják. A fejlesztés lehetővé teszi a tartósan olcsó energia előállítását, valamint a térség fejlődését is előmozdítja - mondta.

Hozzátette: az erőmű 7,3 százalék profitot termel majd a következő 60 évben.

Felidézte, hogy 2009-ben döntött a parlament az atomerőmű bővítésének előkészítéséről, majd 2014-ben a kormány aláírta az orosz féllel való megállapodást. Az érdemi munka 2015-ben kezdődött, ezt követően 1,5 éves szünet következett a brüsszeli bizottság vizsgálatai miatt. 2018 februárjában az orosz fél birtokba vette a felvonulási területet, amelyen 72 épület létesül majd. A legfontosabb engedélyek már rendelkezésre állnak, a főépületre vonatkozó engedély azonban legkorábban 2019 október végén lesz meg - fűzte hozzá.

Az építkezésen közel 8 ezer ember dolgozik majd, 1350 lakás is épül, így a beruházástól jelentős térségfejlesztés is várható - húzta alá.

Süli János elmondta azt is, hogy Magyarországon az elmúlt esztendőben 2,6 százalékos volt az energiaszükséglet növekedése, az ezt megelőző évben közel 1 százalék, 2030-ra pedig 3-5 ezer megawatt plusz kapacitásra lesz szükség, ami elengedhetetlenné teszi az új, egyenként 1200 megawattos blokkok építését.

Az építkezés tiltott állami támogatást nem tartalmaz, nem sért versenyjogot, pénzügyileg pedig szigorúan ellenőrzött - mondta Süli János.

Közölte, a két blokk értéke 12,5 milliárd euró, 80 százalékban orosz, 20 százalékban magyar forrásból épül meg.

A tárcanélküli miniszter szerint a fővállalkozó referencia-erőművet kíván megépíteni Pakson, ezért különösen fontos számára az építkezés kimenetele.

Süli János beszélt arról is, hogy az erőmű környezetében lévő 41 településen, valamint a környező országokban is közmeghallgatást tartottak, amelyeken az derült ki, hogy a beruházást pozitívan fogadják.

"Az atomerőmű bővítése lehetővé teszi azt, hogy olcsó energiát legyünk képesek hosszú távon előállítani, ami pedig új munkahelyek létesítését teszi majd lehetővé" - fűzte hozzá.

A Jó szerencsét! köszöntés elfogadásának 124. évfordulója tiszteletére rendezett emlékülés, amelyet 24. alkalommal rendeztek meg Várpalotán, a bányászok emléktáblájának megkoszorúzásával folytatódott.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ellentámadásba lendült Ukrajna, atomfegyvertől félnek az oroszok - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ellentámadásba lendült Ukrajna, atomfegyvertől félnek az oroszok - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×