eur:
394.52
usd:
364.33
bux:
71083.38
2024. július 8. hétfő Ellák

Ez lesz a budapesti strandszezon legnagyobb dobása

A 2018-as strandszezon elejére átadhatják a Csillaghegyi strandot, amely az idei év legnagyobb fürdőfejlesztése. Az InfoRádióban a többi újdonságról is beszélt Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) marketing igazgatója.

 

 

Az elmúlt 10 évben két fürdőt is felújítottak Európai Uniós forrásból. Az egyik a Szent Lukács Fürdő, a másik pedig a Rudas Gyógyfürdőnek egy kisebb része - mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója az InfoRádióban.

"A Lukács fürdőnél egy nagyon komoly, 1 milliárdos beruházást hajtottunk végre, a Rudas fürdőnek pedig a homlokzati felújítása történt meg. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Budapest a fürdők fővárosa, nincs még egy olyan főváros a világon, ahol ennyi működő történelmi műemlékfürdő lenne. Viszont ezek a több 100 éves épületek folyamatos felújításra és szolgáltatás-fejlesztésre szorulnak" - mondta a szakember.

Hozzátette: minden fejlesztés meghozza az eredményt, hiszen a fürdők vendégforgalma folyamatosan nő - mind a Rudas, mind a Lukács Fürdő esetében akár 30-40%-os forgalomnövekedéssel lehet számolni.

Az idei év egyik legnagyobb fejlesztése a Csillaghelyi fürdő önerős beruházása.

"Egy teljesen új 6 szintes fürdőpalotát építünk, verseny- és tanmedencével, élményfürdővel, gyerekparadicsommal, különálló szauna világgal, csúszdarendszerrel - mondta Czinege Szilvia. A komplexum átadása a tervek szerint már a nyár folyamán megkezdődik.

D NOE20180116003

A tavalyi évben a Palatinus Fürdő téliesítése történt meg, ennek nyomán már egész évben látogatható a fürdő. A cél az, hogy a vendégek ne csak nyári strandként gondoljanak a Palatinusra.

"Még idén elkezdődik a pesterzsébeti jódos sós-fürdő felújítása és ha minden jól megy, az átadása. Ez szintén egy nagyon komoly beruházás, ott is egy télen-nyáron nyitva tartó fürdőegység és strandkomplexum fog megnyílni" - mondta a BGYH marketing igazgatója, aki szerint a hosszú távú stratégia,  miszerint minden évben lesz valamilyen fürdőfejlesztés és felújítás, töretlenül folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fogcsikorgató megállapodás Németországban a költségvetésről

Fogcsikorgató megállapodás Németországban a költségvetésről

Hónapok óta zajlott a jövő évi költségvetés tervezetének vitája a német kormánykoalíció három párja között. A szorító egyik sarkában a szociáldemokrata SPD és a Zöldek Pártja, míg a másikban a szabad demokrata FDP, élén a pártelnök-pénzügyminiszterrel, Christian Lindnerrel. A nézeteltérések olykor olyan élesnek tűntek, hogy elemzők a koalíció felbomlását sem zárták ki. A három párt közötti mostani megállapodással ez a veszély egyelőre legalábbis elhárult.

Jön a háborúellenes akcióterv, változik a Babaváró támogatás

A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×