Infostart.hu
eur:
379.25
usd:
321.64
bux:
131225.41
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Kokárda az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségen a fővárosi Múzeumkertnél 2017. március 15-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Felpörög a politika a nemzeti ünnepen

Lesz Békemenet és Békemenet-paródia, miniszterelnöki, valamint miniszterelnök-jelölti beszédek, továbbá egy diáktüntetés is a március 15-i fővárosi események között.

Bár beszédek nem hangoznak el, 9 órakor a hagyományos zászlófelvonással kezdődik az ünnepi megemlékezések sora. A nemzeti lobogót katonai tiszteletadással, Áder János államfő és Kövér László házelnök jelenlétében vonják fel.

A jelentősebb politikai rendezvények közül a Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum 11:30-tól, a Bem József téren kezdi meg demonstrációját, köszöntőt mond mások mellett Csizmadia László, a szervezet alapítója, majd a Békemenet a Bem térről, a Nyugati tér és az Alkotmány utca érintésével a Kossuth Lajos térre vonul, ahol az egybegyűltek csatlakoznak az állami ünnepség résztvevőihez.

Eközben az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett felszólal az Ökopolisz Alapítvány déltől kezdődő kerekasztal beszélgetésén a Benczúr Hotelben. Szintén déltől indul a Kétfarkú Kutya Párt Békemenet-paródiája az Oktogontól.

A már említett állami díszünnepség délután 2-től kezdődik a Kossuth Lajost téren. A díszünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.

15 órától a Fővám téren közös megemlékezést tart az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalícióval, illetve az Együtt politikusaival. A rendezvényen felszólal Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is.

A Jobbik szintén délután 3-tól tartja megemlékezését, a Báthory utca és a Hold utca kereszteződésében, a Batthyány-örökmécsesnél, amelyen mások mellett Vona Gábor pártelnök szólal fel.

Áder János köztársasági elnök délután öttől mond beszédet az állami kitüntetések átadásakor az Országházban, miközben a Diákvagyok mozgalom kezdi meg megemlékezését és a közoktatási rendszer megváltoztatását célzó tüntetését az Andrássy úton, az Operaház előtt.
 

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×