Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Drasztikusan emelkedett a szén-monoxid-mérgezések száma

Drasztikusan emelkedett a szén-monoxid-mérgezések száma

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a tavalyi évben 13 százalékkal több szén-monoxid-mérgezéses esetet regisztráltak, minden második alkalommal a fürdőszobában következik be toxikózis.

Tavaly 13 százalékkal több szén-monoxid-mérgezéses esetet regisztráltak, mint előtte évben, ugyanakkor a halálos kimenetelű események száma csökkent. A Szerelvénybolt Kft. legfrissebb kutatásából kiderült, hogy

a magyarok 80 százaléka tart a mérgezéstől,

és csak tízből ketten gondolják úgy, hogy időben felismernék, ha CO-szivárgás lenne otthonukban. Minden tizedik megkérdezett azt hiszi, hogy szúrós szagáról ismerné fel az egyébként színtelen, szagtalan gázt.

A szén-monoxid-mérgezéses esetek elsősorban a nyílt lánggal működő fűtőeszközök hibájára, valamint a levegőellátásuk hiányára, máskor pedig a kémények állapotára vezethetők vissza. Csaknem minden második esetben a fürdőszobában használatos nyílt égésterű fűtőberendezés a szén-monoxid-mérgezés előidézője, minden tizedik alkalommal pedig a konyhában alakul ki mérgezés. 

A válaszadóknak

csupán 24 százaléka rendelkezik a veszélyt érzékelő készülékkel otthonában.

Azok közül, akik nem rendelkeznek szén-monoxid-érzékelővel, 85 százalék mondta azt, hogy korábban elgondolkozott már azon, hogy beszerez egyet, 44 százalékuk gondolja úgy, hogy túl drágák ezek a készülékek, illetve nem futja rá a családi költségvetésből.

Tízből kilencen nem értenek egyet azzal, hogy idéntől eltörölték a családi házaknál a kötelező kéményellenőrzést. Ennek ellenére csak alig több mint kétharmaduk gondolja ma úgy, hogy minden fűtésszezon előtt ki fogja hívni továbbra is a kéményseprőket, minden tizedik válaszadó már most eldöntötte, hogy ritkábban fog ellenőriztetni a jövőben.

A Fővárosi Kéményseprőipari Kft. munkatársai

csak Budapesten 1300 életveszélyes helyzetet tártak fel 2017-ben,

és 29 ezer olyan szabálytalanságot regisztráltak, melyet már korábban jeleztek, de a tulajdonosok nem hárították el. Pedig a túlzott szén-monoxid-dózis kialakulásának oka az esetek 10 százalékában a kéménybekötés hibája vagy a kémény állapota.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×