Infostart.hu
eur:
393.18
usd:
342.81
bux:
122255.73
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

A főváros eleget tett az ellenzéki követelésnek – felfüggesztik az aláírásgyűjtést

Az ellenzék felfüggeszti a 3-as metró teljes akadálymentesítéséért indított népszavazási aláírásgyűjtést, mivel szerintük a főváros vállalta követelésük teljesítését - jelentették be az ezt kezdeményező pártok képviselői szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselője köszönetet mondott annak a csaknem százezer fővárosinak, aki aláírásával támogatta kezdeményezésüket.

A szocialista politikus felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a tervezett népszavazás költségvetését csoportosítsa át az akadálymentesítésre, ebből az összegből ugyanis akár két állomáson is liftek építhetők.

Kiemelte, a főváros, a kormány és az érintettek képviselői a népszavazási kezdeményezésük bejelentése után érdemi tárgyalásokba kezdtek, és a főváros három nappal később 20 megállóból 18 esetében vállalta a teljes akadálymentesítést, egy héttel később pedig a maradék két állomás esetében is liftes megoldást ígért.

Budapest megmutatta az erejét, a népszavazási kezdeményezés elérte a célját - jelentette ki Horváth Csaba, aki szerint a budapestiek az április parlamenti választáson dönthetnek arról, hogy a jövőben ne indulhassanak "ilyen nemtelen viták".

Gy. Németh Erzsébet, a DK budapesti képviselője úgy fogalmazott, kezdeményezésük megmutatta, hogy a demokratikus ellenzéki pártok összefogással sikeresek lehetnek. Hangsúlyozta, hogy mind a tizennyolc budapesti választási körzetben van egy esélyes demokratikus ellenzéki jelölt, a rájuk leadott szavazatokkal pedig a főváros megkaphatja a neki jogosan járó forrásokat.

V. Naszály Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja közölte, a népszavazási kezdeményezés célja olyan szemlélet kialakítása, amely szerint minden közlekedő mobilitása egyformán fontos.

Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányi elnöke szerint aláírásgyűjtésük igazolta, hogy a budapestiek pártpolitikai beállítottságuktól függetlenül egységesen támogatják a 3-as metró teljes akadálymentesítését.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×