Infostart.hu
eur:
380.53
usd:
322.58
bux:
130443.45
2026. február 3. kedd Balázs

Újabb gyanúsítás a Czeglédy-ügyben

Újabb, hozzá köthető iskolaszövetkezeteken keresztül elkövetett költségvetési csalással gyanúsította meg az adóhatóság tegnap Czeglédy Csabát, az MSZP előzetes letartóztatásban lévő politikusát.

Az eddigi hárommilliárd forint majdnem kétszeresét keresi az adóhatóság az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselőjén, Czeglédy Csabán, miután folytatólagos kihallgatás keretében módosították a vele közölt gyanút – értesült a Magyar Idők.

A szocialista politikus vezette bűnszervezet tagjakét számontartott gyanúsítottak egyikének védője azt mondta: a tegnap késő délután közölt módosított gyanú legalább nyolc, Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezet 2011 és 2016 közötti tevékenységére terjed ki. A neve elhallgatását kérő ügyvéd információi szerint az eljárásban eddig megjelölt hárommilliárd forintos elkövetési érték jóval több mint ötmilliárd forintra emelkedett.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

NATO-főtitkár Kijevben: megvan a terv katonák küldésére Ukrajnába

A békemegállapodás megkötése után Ukrajna azonnal fegyveres erőket, repülőgépeket és haditengerészeti támogatást kap azoktól a NATO-tagállamoktól, amelyek beleegyeztek a segítségnyújtásba – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára az ukrán parlamentben tartott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×