Infostart.hu
eur:
381.65
usd:
321.56
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Testről és lélekről: tárt ajtók egy zárt film előtt

A Testről és lélekről eddigi fogadtatásáról, hatásáról és az Oscar-jelölésről Enyedi Ildikó filmrendező és Morcsányi Géza főszereplő nyilatkozott az InfoRádiónak.

A legjobb külföldi film Oscar-díjára jelölték Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását, amely február másodikán debütál az észak-amerikai forgalmazásért is felelős Netflixen.

A rendező az InfoRádiónak azt mondta: ez egy nagyon zárt film, ám

az elmúlt év tapasztalata azt mutatja, hogy mindenütt a világon hasonlóan hat a közönségre.

Enyedi Ildikó azt mondta, hogy először a berlini vetítésen tudott megnyugodni, és érdekes tapasztalat volt számára, hogy a távol-keleti közönség nagyon pontosan reagál a filmre, a legapróbb mozzanatokra.

Az alkotást világszerte sokfelé vetítették már és sok bemutató lesz még. Véleménye szerint az Oscar-gála előtti kampánnyal összefüggésben az a fontos, hogy elutazzon a vetítésekre, jelen legyen.

Enyedi Ildikó a készülő Füst Milán-filmről is beszélt: kész a forgatókönyv,  zajlik a szereplőválogatás, de az még titok, hogy kiket választott a főszerepre.

Morcsányi Géza, A Testről és lélekről férfi főszereplője szerint a film Oscar-jelölése megmutatta, hogy

egy érvényes műalkotás komolyabb kampány nélkül is eléri a hatást.

A korábban a Magvető Kiadót vezető dramaturg, műfordító az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: nem tervezi, hogy ismét kamera elé áll majd.

Hozzátette: jó érzés, hogy ennyi emberre így hat a film. Számára a forgatás csupa váratlan élmény volt, és érdekesség, ezért nem érezte magát feszélyezve. Az is fontos volt, hogy mennyire bízhat a stábban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×