Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Járványveszély miatt minden magyar orvosnak ébernek kell lennie

Járványveszély miatt minden magyar orvosnak ébernek kell lennie

Nincs Magyarországon kanyarós megbetegedés, de minden orvosnak ébernek kell lennie, mert a környező országokban több ilyen beteg is van

Az ukrajnai kanyarójárványról hivatalos tájékoztatást még nem kapott Magyarország, mondta az Molnár Zsuzsanna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma járványügyi főosztályának főorvosa az InfóRádiónak. 

„Minden ország havonta szolgáltat adatokat az Egészségügyi Világszervezetnek, valószínűleg tartom, hogy a decemberi adatok még nincsenek benne az adatbázisban” – mondta Molnár Zsuzsanna, aki hozzátette, 2017 folyamán Európa számos országában kisebb-nagyon kanyarójárványok voltak, mint például Romániában, ahol mintegy 8 ezer esetet jelentettek.

A főorvos elmondta, hogy a járvány ott tudott kialakulni, ahol a kívánatosnál alacsonyabb szinten oltották be az embereket, megemlíthető példának Olaszország, vagy akár Németország is. Magyarországon kanyarójárványtól nem kell tartani, attól függetlenül sem, hogy a környező országokban felütötte a fejét a járvány, mivel itthon a beoltottak aránya igen magas.

Egy-egy behurcolt eset előfordulhat, de a hazai terjedés kialakulására nem kell számítani

– mondta Molnár Zsuzsanna, aki példának felhozta, hogy sokan jártak át Romániába a karácsonyi ünnepek alatt, ahol a csecsemőket érinthette a kór, de tovább nem adhatták a már beoltott családtagoknak. Az orvosok az esetlegesen megfertőzötteket kezelni tudják, de nagyszámú fertőzésről nem lehetett beszélni. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×