Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Veszélyben a magyarok

Az eddigi legaktívabb és sok szempontból legsikeresebb évének nevezte 2017-et az Országos Mentőszolgálat 69 éves történetében Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója vasárnap Budapesten. A sajtótájékoztatón felhívták a figyelmet a szilveszterhez kötődő veszélyekre.

Csató Gábor elmondta: mentőegységeik idén több mint 1,1 millió feladatot láttak el, mintegy ezer sikeres újraélesztést végeztek, több száz szülést vezettek le.

A mentőautók csaknem 40 millió kilométert futottak,

és a mentőszolgálat sok rendezvény - köztük jelentős nemzetközi sportesemények, például a budapesti vizes világbajnokság - egészségügyi biztosítását is ellátta.

A Veronában januárban történt buszbalesethez is azonnal mentőegységet küldtek a helyszínre, hogy segítsék a sérültek ellátását - emlékeztetett a főigazgató, aki szerint ez is jelzi, hogy minden állampolgár minden körülmények között számíthat az Országos Mentőszolgálatra.

A mentőszolgálat hagyományos év végi sajtótájékoztatóján Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos és Győrfi Pál kommunikációs és pr-vezető is felhívta a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, kiemelten a pirotechnikai eszközök használatával és az alkoholfogyasztással összefüggésben.

Golopencza Pál elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a mentőszolgálat idén is megerősített szolgálattal készül, plusz tíz mentőautót és plusz kilenc mentésirányítót állítottak be a szilveszteri ünneplés biztosítására.

A mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosa kiemelte a mértékletes alkoholfogyasztás fontosságát,

s azt, hogy ilyenkor se vezessenek ittasan. Hangsúlyozta továbbá, hogy a petárdák, pirotechnikai eszközök súlyos égési, illetve roncsolt sérüléseket okozhatnak, amelyek akár maradandóak is lehetnek. Ezért is fontos - tette hozzá -, hogy kizárólag kereskedelmi forgalomból származó pirotechnikai eszközöket használjanak.

Győrfi Pál ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a petárda használata tilos, csak pirotechnikai eszközök használata engedélyezett. Emlékeztetett: a tavalyi szilveszteren 17, pirotechnikai eszközökkel összefüggő balesethez riasztották a mentőket. Háromszáz embert vittek a detoxikálóba, közülük ötvenen kiskorúak, fiatalkorúak voltak.

Kitért arra is, hogy a meteorológiai előrejelzés szerint szilveszter éjszakáján fagypont feletti hőmérséklet várható, de eszméletlenül a földön fekve ilyenkor is akár fél óra alatt kihűlhet az ember. Ezért a mentőszolgálat azt kéri: a hidegben ne hagyják magukra az ittasság miatt vagy egyéb okból magatehetetlen állapotba kerülő, utcán fekvő embereket.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×