Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Tóth Bertalan: az Országgyűlésben már nem lehet valódi sikereket elérni - lapszemle

A Magyar Nemzet az MSZP parlamenti frakcióvezetőjével közöl interjút, a Magyar Idők a fővárosi állatkert új látványosságáról ír, a Világgazdaság a termálvízzel való fűtés terjedéséről számol be.

A Magyar Nemzet az MSZP parlamenti frakcióvezetőjével közöl interjút. Tóth Bertalan szerint az Országgyűlésben már nem lehet valódi sikereket elérni, viszont úgy érzi, hogy a gyermekszegénységre és a nyugdíjasok helyzetére fel tudták hívni a figyelmet. A szocialista politikus hangsúlyozta, hogy a baloldali pártokkal közös listát szeretnének, de azt elképzelhetetlennek tartja, hogy egy jobbikos jelölt javára visszalépjenek.

A Magyar Időkben az olvasható, hogy a fővárosi állatkertben az egykori Vidámpark helyén ősz óta épülő biodóm legmagasabb pontja 36 méter magas lesz és a korallzátonyra emlékeztető épület tetejét kétrétegű teflonfóliával fedik be. A Holnemvolt vár nevű új látványosság tavasszal nyílik meg.

A Világgazdaság azt írja, hogy egyre több helyen használják a termálvizet a távfűtésben, de a távhő meghatározó részét továbbra is földgáz felhasználásával állítják elő. A megújuló energiaforrásoknak tehát még mindig csak csekély szerep jut. A magyarországi lakások 17 százalékában, 650 ezer háztartásban van távfűtés.

A Portfolio szerint 2017-ben több rekord született a hazai befektetési alapok piacán: a szektor idén először lépte át a 6000 milliárd forintos kezelt vagyont, a kötvényalapok mellett már az ingatlanalapok és az abszolút hozamú alapok is ezermilliárd forint feletti vagyonnal bírnak. Az idei részvénypiaci rali kedvezett a részvényalapok felfutásának, a kezelt vagyon látványos bővülése mellett ez a kategória hozta idén a legtöbb, 10 százalék körüli hozamot a befektetőknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×