Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Orbán Viktor: az európai élet alapjai támadás alatt állnak

Orbán Viktor: az európai élet alapjai támadás alatt állnak

Az idei év történelmi feladat elé állította az európai országokat, meg kell védeni a keresztény kultúrát - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent írásában, amelyben azt is hangsúlyozta: "nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét".

A kormányfő kiemelte: "mi, európaiak - bevallva, bevallatlanul, tudottan vagy tudatlanul - Krisztus tanítása szerint berendezett kultúrában élünk". Hozzátette: a magyarok is joggal tekinthetik magukat keresztény nemzetnek, "keresztény mivoltunk, élő hitünk megtartott ezer esztendőn át Európa közepén".

Orbán Viktor az írásban felidézte, hogy manapság sokan akarják szemükre hányni, hogy bár kereszténynek vallják magukat, mégsem engedik a más földrészről érkezők betelepítését Európába. Szerinte ugyanakkor a "szeresd felebarátodat, mint magadat" krisztusi parancs azt is jelenti, hogy "vállaljuk és óvjuk mindazt, amink és akik vagyunk".

A miniszterelnök úgy látja, hogy az európaiak a keresztény kultúrát tartják büszkeségük és fenntartó erejük forrásának, valamint a keresztény kultúra határozza meg a hétköznapi erkölcsöket. "Meghatározza fölfogásunkat az igazságosság és az igazságtalanság mivoltáról, a férfi és a nő viszonyáról, a családról, a sikerről, a munkáról és a becsületről" - írta.

Orbán Viktor úgy látja, függetlenül attól, hogy járunk-e templomba vagy nem, és ha igen, melyikbe,

  • "nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét.
  • Nem akarjuk, hogy a karácsonyi vásárainkat átnevezzék, azt meg végképp nem akarjuk, hogy betonkockák mögé kelljen hátrálni.
  • Nem akarjuk, hogy megfosszák gyermekeinket a Mikulás- és angyalvárás örömeitől."

A kormányfő hangsúlyozta: az európai élet alapjai támadás alatt állnak,

"az európai élet magától értetődősége került veszélybe".

"Életünk, világberendezkedésünk alapjait célozza a támadás. Európa immunrendszerét szándékosan gyengítik. Azt akarják, hogy ne azok legyünk, akik vagyunk" - fejtette ki, hozzátéve, hogy "el akarják venni tőlünk a saját életünket, és valami olyanra akarják cseréltetni velünk, ami nem a mi életünk".

Orbán Viktor kiemelte: egyre gyakrabban hallja újra, hogy az Európai Unió alapítói hatvan éve "megjelölték az irányt". Idézte Robert Schuman egykori francia kormányfőt és külügyminisztert, miszerint "Európa keresztény lesz , vagy nem lesz".

"A 2017-es év történelmi feladat elé állította az európai országokat. Az európai szabad nemzeteknek, a szabad polgárok által választott nemzeti kormányoknak új feladatuk adódott: meg kell védenünk a keresztény kultúrát. Nem mások ellenében, hanem saját magunk (...) védelmében" - írta a miniszterelnök.

Kifejtette: "a mi kiindulópontunk mindig is az volt, hogy jogunk van a saját életünkhöz. És amikor volt erőnk hozzá, akkor meg is védtük ezt a jogot. Ezért dolgozunk évek óta azért, hogy Magyarország megerősödjön, és végre ismét a saját lábára állhasson".

A jövő évről a kormányfő azt írta: amíg a nemzeti kormány áll az ország élén, "addig okosan, szelíden, de megalkuvás nélkül" dolgoznak azért, hogy Magyarország keresztény kultúrájú és magyar maradjon, valamint mindent megtesznek azért is, hogy Európa megmaradjon európainak.

Címlapról ajánljuk
Vasárnap kezdődik a Házasság hete: a hűség témája áll a középpontban

Vasárnap kezdődik a Házasság hete: a hűség témája áll a középpontban

A vasárnap kezdődő Házasság hete országos rendezvénysorozat fókuszába idén a hűség témája kerül. Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója az InfoRádióban hangsúlyozta: ma már nem a hűtlenség a legfőbb válóok, hanem az elhidegülés, aminek csak az utolsó állomása a megcsalás. A Házasság hete programjai ezúttal arról is szólnak, hogyan lehet mindezt megelőzni.

Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Balmazújváros 7. számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőt választanak, mert a 2024-ben megválasztott Demeter Pál (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) tavaly november 14-én lemondott. A képviselői helyért három jelölt indul: Nagy Zoltán (Fidesz-KDNP), Molnár Péter (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) és Béresné Lőrincz Erzsébet (független). A választókerületben több mint 1600-an szavazhatnak. A voksolás tétje messze túlmutat a bánlaki városrész határain: az eredmény döntheti el, hogy feloldódik-e a városvezetést hónapok óta megbénító politikai patthelyzet, vagy marad a határozatképtelenség és a bizonytalanság.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációjaés az energiahatékonyság támogatása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×