Életpálya

„Valamennyi munkásosztálybeli helyzetű és dolgozó származású vádlottak súlyos népellenes cselekményeikkel elárulták saját osztályuk alapvető érdekét, a proletárdiktatúra fenntartásának érdekét, és magukat a munkásosztály árulóinak sorába taszították” – fogalmazott a Csizmadi Ferenc és társai elleni per elsőfokú ítéletét kihirdető bíró, Zalai Miklós. A per a forradalom angyalföldi eseményeit volt hivatva megtorolni, amelyben a kerület fegyveres csoportjának parancsnoka, Csizmadi Ferenc mellett halálra ítélték helyettesét, Viskovics Jánost is.

Viskovics János Lajosmizsén született 1918-ban. Apját, aki a Vörös Hadsereg katonája volt, orgoványi tiszti különítményesek gyilkolták meg. Hat elemi osztályt végzett, azután napszámosnak állt. Utóbb Budapestre költözött, és segédmunkásként, rakodómunkásként dolgozott. 1955-ben megnősült, házasságából egy gyermek született. A család a XIII. kerületi Forgách utcában lakott, Viskovics is itt kapcsolódott be a forradalmi eseményekbe, amikor a ház több lakójával együtt november 3-án megszervezte az épület fegyveres védelmét, hogy a lakókat és az ingatlant megóvják az arra vonuló katonáktól. „A kapott fegyverrel embereket és ingóságokat mentettem meg” – vallotta a tárgyaláson.

November 4-én a szovjet támadás megindulásának hírére az angyalföldi forradalmárok aktivizálták magukat, és kerületszerte felvették a harcot az intervenciós csapatokkal. Viskovics János a támadás után azonnal csatlakozott a Csizmadi vezette csoporthoz, amely a Váci út és a Rákospatak kereszteződésénél foglalt el tüzelőállást. Fontos beosztást kapott, ő lett a hídőrség parancsnoka. Mint ilyen, közvetítette az emberei felé Csizmadi parancsait, tűzparancsot adott, és maga is lőtt a Váci úton a belváros felé elhaladó szovjet páncélosokra. A csoport tagjainak ő mutatta meg a fegyverhasználat mikéntjét, valamint járőrszolgálatot is ellátott. Az egyik járőrözés alkalmával több társával igazoltatott egy fiatalembert, akivel szemben az igazoltatás közben felmerült a gyanú, hogy kém, ezért lelőtték. A későbbi vizsgálatok szerint a férfi gyanús viselkedését mentális zavarai okozták. Csizmadi felkelőcsoportja november 6-án szóródott szét, amikor bázisukat szétlőtték. Addig több alkalommal vívtak súlyos harcokat a szovjet intervenciós csapatokkal, amelyek során több szovjet katona életét vesztette. Viskovics János ellen is egy katona halála miatt indult meg a nyomozás, akinek holttestét a lakásán találták meg. Ivan Ivanovics meggyilkolásával letartóztatásakor, 1957 áprilisában őt gyanúsították, majd a periratokhoz csatolt, a BRFK Politikai Nyomozó Osztályán 1958. március 10-én kelt hivatalos feljegyzésben már ez olvasható a haláleset körülményeiről: „(...) a nyomozást folytató (...) hadnagy Aszódon kihallgatott egy szovjet őrmestert, aki vallomásában elmondotta, hogy a meggyilkolt szovjet harcossal együtt hatolt be a lakásba azzal a céllal, hogy átkutassák, nincs-e a lakásban fegyver vagy fegyveres ellenforradalmár. Eközben érte a szovjet harcost a halált okozó golyó, mely kívülről, a Váci út 107. szám alatt lévő MTH Intézet ablakából hatolt be Viskovics lakásának ablakán.” Ügyészségi kihallgatásán Viskovics az eset kapcsán a következő vallomást tette: „November 5-én 16 óra körül a házunk belövést kapott. Én ezen az éjszakán a pincében aludtam. Másnap reggel – az időt nem tudom – feleségem felköltött, hogy a lakásunkban egy szovjet katona holtteste van. Én ekkor felöltöztem, és feleségemmel együtt felmentem a pincéből megnézni a halottat.”

Viskovics Jánost végül a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával állították bíróság elé. Első fokon a Fővárosi Bíróság Zalai Miklós vezette népbírósági tanácsa, majd másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Mecsér József vezette népbírósági tanácsa egyaránt halálra ítélte. Az ítélet indoklásában hangsúlyosan szerepelt, hogy a novemberi harcokban való részvétele a „proletariátus diktatúrájának megdöntésére” irányult. Viskovics Jánost 1958. november 12-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Csizmadi Ferenc és társai. BFL XXV. 4 a. 8053/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László–Juhász Katalin–Szabó Ivett: Angyalföld 1956. Emberek, sorsok, emlékek. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény–1956-os Intézet. Budapest, 2006.

Eörsi László: Az 1956-os forradalom a XIII. kerületben. XIII. kerületi helytörténeti füzetek, 2. 1997.

Zalai Miklós pályája

Mecsér József pályája

Idézetek

Részlet Viskovics János 1958. február 24-ei vallomásából:

„Több jegyzőkönyvet is aláírtam, aminek tartalmát nem ismertem. (...) Engem ki sem hallgattak, Szakács nyomozó úr csak diktálta a jegyzőkönyvet, majd aláíratta velem. (...) Elém tették, rám parancsoltak, hogy írjam alá és én nem mertem megtagadni. (...) Engem nem vertek meg, de előttem másokat megvertek.”

Forrás: BFL XXV. 4 a. 8053/58

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1958. november 12., szerda

Emléktáblával jelölik meg a KMP egykori kerületi központjait

„A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása után a főváros különböző pontjain- elsősorban a munkásnegyedekben – csakhamar létrejöttek a párt kerületi szervezetei is. A negyvenedik évfordulóról szóló megemlékezések alkalmából a kerületi és az üzemi pártbizottságok emléktáblát lepleznek le azokon a helyeken, amelyekhez a KMP működésének, a proletariátus forradalmának jelentősebb eseményei fűződnek. (...)”

A Hazafias Népfront választási nagygyűlései

Dr. Münnich Ferenc Székesfehérvárott:

A nép igényei szerint vezetjük az ország ügyeit

„ (...) az elmúlt két év eredményei azt bizonyítják, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány eredményesen dolgozott a nép érdekében.(...)”

Kállai Gyula a debreceni értelmiségi nagygyűlésen:

Az értelmiség számára a szocializmus teremti meg az alkotó munka minden lehetőségét