Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
316.33
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Elítélték a Dózsa György úti gázolót

Garázdaság vétsége miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárdot a Fővárosi Törvényszék – írta a PestiSrácok.hu információ alapján a Magyar Idők. A bíróság még novemberben hozta meg jogerős döntését, amely szerint az ítélet végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették.

A törvényszék egy kisebb pontosítással a Pesti Központi Kerületi Bíróság áprilisi verdiktjét hagyta helyben. Eszerint M. Richárd egy parkolóhely miatt összetűzésbe került egy külföldi nővel egy bevásárlóközpont parkolójában. Az eljáró bíró hangsúlyozta, M. Richárd kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

M. Richárd továbbra is gyanúsítottja a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő közúti balesetnek. Múlt héten pedig kiderült, hogy a rendőrség a balesetben részes másik autó sofőrjét is a gyanúsítottak között tartja számon. A szabadlábon védekező férfit halálos közúti baleset okozásának gyanújával hallgatták ki, amelynek alapja többek között az a szakvélemény lehet, amely megállapította, hogy az autós szabálytalanul kanyarodott - írja a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×