Infostart.hu
eur:
380.9
usd:
322.4
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Karácsony Gergely: valamit rosszul csinálunk

Karácsony Gergely: valamit rosszul csinálunk

Teljes káosz van az ellenzéki oldalon - mondta a Népszavának a Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje. Karácsony Gergely szerint az emberek nagy része kormányváltást akar, de az ellenzék képtelen ezt az igényt megtestesíteni.

"Ebből is az látszik, hogy valamit rosszul csinálunk" - fűzte hozzá a lap szerdai számában megjelent interjúban.

Az MSZP-vel való együttműködésről azt mondta, szerinte racionális gondolkodásra vall, ha egy szövetségben indul a legnagyobb támogatottságú baloldali párt és az a politikus, aki a felmérések szerint a legnépszerűbbnek számít.

Az MSZP és a Párbeszéd 2018-as választási szövetségében a politikus elsősorban még a Demokratikus Koalícióra és az Együttre számít, bár pillanatnyilag mindkét párt elutasítja ezt a fajta együttműködést. "Remélem, hogy felülbírálják az álláspontjukat" - mondta.

Abban az ellenzéki együttműködésben, amelyben ő gondolkodik, jelenleg nincs helye a Jobbiknak - jelentette ki, de hozzátette, hogy ajánlatot kell tenni a párt szavazóinak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×