Infostart.hu
eur:
379.81
usd:
322.51
bux:
126963.51
2026. február 23. hétfő Alfréd
Megtalálta arcát az MSZP

Megtalálta arcát az MSZP

Az MSZP december 9-én mutatja be Tegyünk igazságot című programját a választóknak. A szocialista párt közleményében azt írta: a program középpontjában az igazságos ország megteremtése áll, szemben a Fidesz által épített "szegényellenes, az országot kifosztó" politikával.

Közölték: az MSZP a jövő év elején tartja kongresszusát, amelyen szándékai szerint bemutatja a demokratikus ellenzéki pártok közös ajánlatát Magyarországnak.

Úgy fogalmaztak, az MSZP szerint mindenkire szükség van, aki Magyarországért akar tenni, aki hisz a demokráciában, az európai Magyarországban és hajlandó azért dolgozni, hogy több millió magyar jobban éljen a jövőben, mint ma.

Kitértek arra is: Molnár Gyula pártelnök javaslatára az országos elnökség Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőt, a párt budapesti elnökét bízta meg, hogy ő legyen az MSZP választási programjának "arca".

Pénteken az MSZP küldöttsége újabb tárgyalási fordulón vett részt a Demokratikus Koalícióval (DK). Ezen

a tárgyaláson az MSZP bemutatta javaslatát az ellenzéki együttműködésre.

Az MSZP továbbra is közös ellenzéki listát, közös miniszterelnök-jelöltet és közös képviselőjelölteket szeretne, ugyanis szerintük matematikailag így van legnagyobb esély a kormányváltásra - a koordinált indulás 27 körzet "feladását" jelentené.

Az MSZP országos választási bizottsága augusztus 17-én kérte fel Tóth József XIII. kerületi polgármestert, a budapesti jelöltállítás koordinátorát, hogy Kunhalmi Ágnessel együttműködve készítsen listát a tizennyolc budapesti egyéni választási körzet legesélyesebb, a demokratikus oldal szavazatmaximálására képes országgyűlési képviselőjelöltjéről, valamint kezdjék el a választási Budapest-program kidolgozását.

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×